A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,46 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,57 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,60 százalékos pluszban indította a kereskedést.
A nagyobbak közül elsőként a BlackRock alapkezelő tette közzé gyorsjelentését, amelyben a vártnál nagyobb, 1,09 milliárd dolláros profitról számolt be. Árfolyama a nyitás után több mint 2 százalékkal emelkedett.
Kapcsolódó
Javította a kockázatvállalási kedvet az is, hogy Donald Trump amerikai elnök a Twitteren csütörtökön közzétett üzenetében jelezte, még egyáltalán nem biztos egy Szíria elleni rakétatámadás. Szerdán - miközben Washington és Moszkva folytatta a kölcsönös vádaskodást - Trump elnök azzal fenyegetőzött, hogy megtorló rakétacsapást mér a dúmai vegyi támadásért felelősnek tartott damaszkuszi rezsim létesítményeire.
A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken nyereséges volt a kereskedés csütörtökön a New York-i nyitás időpontjában.
Délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,02 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,77 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,41 százalékos pluszban állt.
A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,2308 dollárt adtak, 0,47 százalékkal erősödött az amerikai deviza. A japán jenhez képest 0,54 százalékkal drágult a dollár, 107,37 jenen forgott.
A kriptodevizák árfolyama meredeken, több mint 10 százalékkal emelkedett. Bár a digitális pénzektől megszokott a napon belüli erős mozgás, elemzők ezúttal nem nagyon találtak magyarázatot a kilengésekre.
A CoinMarketCap, a legnagyobb kriptodeviza adatbázis adatai szerint a bitcoin árfolyama 10,72 százalékkal, 7639,57 dollárra nőtt. A világ második legnagyobb kriptodevizája, az ether 460,86 dolláron, 10,19 százalékos pluszban, míg a ripple 0,5520 dolláron, 11,44 százalékos nyereségben forgott.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken. A legközelebbi, júniusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,64 százalékos veszteségben, 71,60 dolláron, a WTI pedig 0,57 százalékos mínuszban, 66,44 dolláron forgott.
A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára júniusi szállításra 1,07 százalékkal, 1345,40 dollárra esett.
Szerdán veszteségben zártak New Yorkban az irányadó tőzsdeindexek: a Dow Jones 0,90 százalékkal, 24 189,45 pontra, az S&P 500-as mutató 0,55 százalékkal, 2642,19 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 0,36 százalékkal, 7069,03 pontra esett.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve