A CNBC által megkérdezett elemzők szerint a londoni FTSE-100 index 16 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 48 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 18 ponttal kúszhat feljebb a nyitásban - írta az MTI.
Európában ma kevés makroadat várható. Spanyolország és Írország a kiskereskedelmi forgalom, Németország pedig az importárak decemberi alakulását tükröző adatokat hozza nyilvánosságra, míg a nagyobb vállalatok közül a Telekom Austria és a Bankia spanyol bank teszi közzé gyorsjelentését.
Szerte a világban fokozták a befektetők kockázatvállalási kedvét a robusztus gazdasági növekedésről tanúskodó adatsorok és a vártnál jobb vállalati beszámolók.
Pénteken újabb történelmi csúcson zártak a New York-i tőzsdeindexek, aminek következményeként Ázsia és a csendes-óceáni térség vezető tőzsdéinek többségén emelkedtek a mutatók. Nem okoztak csalódást a Standard & Poor's 500-as mutatót alkotó amerikai nagyvállalatok közül azok, amelyek péntek reggelig hozták nyilvánosságra negyedéves beszámolójukat. 80 százalékuk számolt be ugyanis a vártnál nagyobb nyereségről, 82 százalék pedig a vártnál nagyobb árbevételről. A legnagyobbak azonban, köztük az Apple, a Microsoft és az Amazon, csak ezen a héten adják ki gyorsjelentésüket.
Tokióban a Nikkei mutatója 0,01 százalékos mínuszban zárt, gyakorlatilag stagnált, mert a kedvező gyorsjelentések hatását túlnyomórészt kioltották a jen dollárhoz viszonyított erősödése, ezáltal pedig a nagy exportőr cégek kilátásai miatti aggodalmak. A dél-koreai Kospi viszont 0,91 százalékos, az irányadó ausztráliai index, az S&P/ASX 200 pedig 0,42 százalékos pluszban zárt.
A vezető sanghaji index 0,88 százalékos, a hongkongi Hang Seng pedig 0,44 százalékos veszteségben állt a záráshoz közeledve. A kereskedés elején még pluszban álló indexek azután váltottak csökkenésre, hogy Kína központi gazdaságtervező szervezete, a Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság (NDRC) főtitkárhelyettese egy hétfőn megjelent cikkben azt írta, hogy idén 6,5-6,8 százalékra lassulhat a gazdasági növekedés rendkívüli következményekkel járó valószínűtlen események (black swans) vagy nagy hatású, előre nem látható és többnyire nem is tudatosuló fenyegetések (gray rhinos) hatására.
A kriptodevizák árfolyama csökken. Az egyik széles körben elfogadott bitcoin árfolyamindex, a Coindesk indexe - amely a legnagyobb kereskedési platformok jegyzéseinek átlagát mutatja - 11 219,30 dolláron, 4,06 százalékos veszteségben állt, a napi minimum 11 219,30 dollár, a maximum pedig 11 765,40 dollár volt.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára vegyesen alakult. A legközelebbi, áprilisi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,16 százalékos veszteségben, 70,04 dolláron, a márciusi szállítású WTI 0,26 százalékos pluszban, 66,30 dolláron forgott nyolc óra körül.
Pénteken emelkedéssel zártak a nyugat-európai tőzsdék. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,65 százalékkal, 7665,54 pontra, a frankfurti DAX-index 0,31 százalékkal, 13 340,17 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,87 százalékkal, 5529,15 pontra nőtt. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,50 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 0,51 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,46 százalékkal emelkedett.
Fotó forrása: Shutterstock
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve