Úgy tűnik, hogy az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokon előrehaladás mutatkozik, és több tárgyalási forduló után Donald Trump amerikai elnök és Liu He kínai miniszterelnök-helyettes még a nap folyamán várhatóan találkozik a Fehér Házban. A tárgyaló felek a hírek szerint megoldás közelbe kerültek kereskedelmi háborújuk néhány súlyos kérdésében, nem sokkal több mint egy héttel azelőtt, hogy lejárna a Washington által megjelölt március 1-jei határidő, és életbe lépnének a magasabb vámok.
A jelek szerint sikerült valóságos előrehaladást elérni a tárgyalásokon, ahhoz legalábbis eleget, hogy meghosszabbítsák a tűzszünetet, és elkerüljék a további vámemelést - mondta Craig Erlam, az Oanda vezető elemzője.
Kapcsolódó
A 30 vezető iparvállalat Dow Jones (DJIA) indexe 0,37 százalékkal, az S&P 500 0,24 százalékkal, a technológiai részvények Nasdaq Composite indexe pedig 0,35 százalékkal állt csütörtöki záróértéke fölött a kereskedés első negyedórájában.
Az olaj jegyzése erősödött. Érezteti hatását az OPEC és néhány nagy exportőr termelésének csökkentése, és a remény, hogy Kína és az Egyesült Államok békekötéssel fejezi be a kereskedelmi háborút. A további áremelkedésnek elejét vette, hogy a kínálat is nő: az amerikai termelés elérte a napi 12 millió hordót és az export napi 3,6 millió hordóval rekordot döntött.
Kora délutánig a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordónkénti (159 liter) ára 51 centtel, 57,48 dollárra ment föl. A globális referencia minőség, az északi-tengeri Brent típus jegyzése 53 centtel emelkedett, 67,60 dolláron állt. Ez idei rekord.
A dollár kissé erősödött. Az euró kora délután 1,1341 dollár körül forgott a reggeli 1,1353 dollárral szemben.
Az aranyár az e heti 0,2 százalékos emelkedés után tartotta magát. A fém unciáját (31,104 gramm) kora délután 1330,55 dolláron jegyezték az azonnali piacon. A határidős jegyzés 0,2 százalékkal 1325,40 dollárra csökkent - írta az MTI.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve