Erős vételi nyomás mellett jelentősen erősödni tudott a forint pénteken, egy időben a legjobban teljesítő volt a térségben - tudta meg a Commerzbank üzletkötőjétől a Napi Gazdaság. A forint jó teljesítményéhez nagyban hozzájárult a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott tárgyalások pozitív kimenetelébe vetett bizalom, aminek köszönhetően egészen 277,9-es eurójegyzésig erősödött péntek délután. Ezzel azonban így is csak második lett a régióban, mert a lengyel z³oty egészen 4,0640-ig elment az euróval szemben, amire nagyon régen volt már példa. A jó amerikai adatra gyengüléssel reagált a dollár, az euró ismét elérte az 1,23-as szintet, majd ott is ragadt. A dollár ekkor 225,3, a svájci frank 231, a japán jen pedig 2,86 forintot ért.
A jövő hetet az Európai Központi Bank (ECB) további lépései határozhatják meg, ha jó híreket kapnak a piacok, akkor az is elképzelhető, hogy a forint áttöri a 277,5-ös eurójegyzést és idén még nem látott szintekre erősödhet.
Amíg a három és hat hónapos diszkontkincstárjegyek hozamai 2-4 bázisponttal nőttek, addig az egy, három és ötéves államkötvényeknél 1-6 bázispontos csökkenést regisztrált a pénteki másodlagos piacon az Államadósság Kezelő Központ. Ugyancsak nőttek (3-5 bázisponttal) a tíz éven túli állampapírok, így a referenciaátlag 6,85 és 7,45 százalék között mozgott.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve