Tokióban a Nikkei-225 index 1,17 százalékkal, 219,16 ponttal, 18 971 pontra erősödött, heti szinten 0,9 százalékkal ment feljebb. A japán befektetők jó hangulatban voltak az Európai Központi Bank csütörtöki kamatdöntő ülésen után, és kedvezőnek tartják az EKB kezdődő kötvényvásárlási programját.
Szöulban a dél-koreai Kospi index 0,73 százalékos, 14,56 pontos erősödés után 2012 ponton fejezte be a napot. A kereskedés volumene közepes volt, 390 millió részvény cserélt gazdát, 418 vállalat részvényárfolyama nőtt, 400 vállalaté csökkent. Helyi elemzők szerint a befektetők keresték a kockázatosabb részvényeket is, mivel a különböző központi bankok laza monetáris politikája miatt bőséges a likviditás a nemzetközi pénzpiacokon.
Sydneyben az S&P/ASX-200 index 0,09 százalékkal, 5,26 ponttal gyengült, 5898 ponton végzett. Az ausztrál bányavállalatok részvényárfolyama pénteken csökkent a vasérc nemzetközi árának visszaesése miatt. A bányavállalatok gyenge teljesítménye lefelé húzta a többi részvényárfolyamot is az egyébként eléggé passzív piacon.
A tokiói záráskor még nyitva tartó hongkongi tőzsdén 0,26 százalékos, a sanghaji tőzsdén 0,16 százalékos gyengülés volt. A héten hivatalosan kiderült, hogy a kínai kormányzat 7 százalékos gazdasági növekedésre számít idén. A befektetők szerint ez a szám nem kellően "ambiciózus", és egyelőre nehéz elfogadni, hogy a 7 százalék körüli gazdasági növekedés lesz az új norma.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve