Annak ellenére, hogy nagyon rosszul indult a tavalyi év végül sikerült eredményesen zárni 2012-öt - mondta Mesterházy György, az Erste Alapkezelő vezérigazgatója újságíróknak. Tavaly ugyanis a végtörlesztések miatt az év elején 440 milliárd forintról 400 milliárd forintra csökkent a nyilvános befektetési alapok vagyona, amit azonban az év végére sikerült 470 milliárd forintra növelni a beáramló tőke és a jó hozamoknak köszönhetően. A teljes kezelt vagyon nagysága pedig 50 milliárd forinttal 550 milliárd forintra emelkedett. Ezzel az Erste a kezelt vagyon nagyságát tekintve a harmadik legnagyobb szereplő lett a piacon, megszilárdítva a helyzetét. Ez azért is lehet fontos, mert a vezérigazgató szerint az elkövetkező időszakban nem biztos, hogy a magyar piac elbír majd annyi alapkezelőt amennyi jelenleg is van. Az alapkamat várható csökkentése ugyanis mérsékli majd a jutalékszinteket. Ez a jelenlegi 100-150 bázispont helyett 50-100 bázispontot jelent majd, de inkább az alsó értékhez közelítve.
Összességében azonban jó évre számít 2013-ban is Mesterházy György. ennek oka, hogy szerinte a betéti kamatcsökkentés tovább folytatódik majd mivel a jegybanki alapkamat csökkentése sem ál meg, illetve az alacsony hitelezés miatt nem lesznek likviditási gondok a bankszektorban. Mindez az alapok malmára hajthatja a vizet. A vezérigazgató azt is elmondta, hogy a bár mindig elmondják, hogy a múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát, a magyar lakosság mégis önti a pénzt az alapokba az elmúlt évek két számjegyű hozamai után . Januárban például 3-4 százalékkal nőtt az alapok összvagyona. Jelenleg a rövid kötvényalapokba tesznek sok pénzt, és a tavalyi évhez hasonlóan az abszolút hozamú alapok is keresettek.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve