DAX30
A történelmi csúcsra emelkedő német részvényindex számára negatív korrekcióval zárult az elmúlt hét második fele; és bár a Dax a rövid távú emelkedő trendvonal alá került, a 8559-es szint és az alatta található rés által határolt zóna fontos támaszként funkcionál; amennyiben az indexnek sikerül felette megkapaszkodnia, elképzelhető, hogy újabb emelkedés következhetne a továbbiakban.

USDHUF
Az elmúlt hét második felében látott masszív lejtmenetet követően ismét felfelé kapaszkodott az USDHUF kurzusa a keddi kereskedés első felében: így a devizapár számára a 222-es ellenállás tesztelése lehet irányadó rövid távon. Amennyiben a jegyzés sikerrel venné a fontos 222-es szint által jelentett akadályt; a következő megállót a korábbi csökkenő trendvonal-, illetve az 50-napos mozgó jelenthetné; azonban érdemes lehet figyelmet szentelni a délutáni MNB kamatdöntésnek is, hiszen nem kizárt, hogy a jegybank a piacokat meglepve ismét 'unortodox' módon foghat az irányadó ráta újabb csökkentéséhez.

Apple
Jelentős, közel 5%-os emelkedéssel indították a hetet az Apple részvényei, miután a társaság az elemzői várakozások által valószínűsített 5-7 milliós darabszámmal szemben 9millió egységet értékesített a nemrég bemutatott új iPhone-okból az elmúlt hétvégén; míg a befektetők szintén pozitívan fogadták a társaság menedzsmentje által felfelé módosított negyedéves bevételre vonatkozó várakozásokat is.
Bár a szeptember első felében megtartott iPhone termékbemutatót követően az árfolyam a rövid távú emelkedő trendvonalat letörve, a korábbi hónapok kereskedési sávjába csúszott vissza; azonban a 465-ös szint és az 50-napos mozgó visszatesztelése után a részvény ismét észak felé vette az irányt.
A továbbiakban, a korábbi emelkedő trendvonal szignifikáns áttörése esetén első körben az 513-as lokális tető, majd a heti bázison is meghatározó 529-es ellenállás felé fordulhatna a piaci figyelem; míg a jelenlegi szintekről ismét lefelé mozdulva el, a 21-napos mozgó alatt bezárva, a hétfői rés lehetséges visszatöltésére érdemes koncentrálni.

DAX30, USDHUF, Apple - technikai elemzés 2013.09.24.
A technikai elemzés teljes szövege az alábbi linkre kattintva érhető el.
Ha részvényindexekkel vagy devizapárokkal kereskedne: esetleg további kérdése van; a jobb oldali mező kitöltését követően, a feliratkozásra kattintva munkatársaink felveszik önnel a kapcsolatot.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve