A jelentés szerint az ingatlanközvetítéssel foglalkozó cégcsoport nettó értékesítési árbevétele két százalékkal 4,68 milliárd forintra mérséklődött 2017-ben - írta az MTI.
Tavaly a negyedik negyedévben az egy évvel korábbinál 12 százalékkal több, 1,19 milliárd forint lett az árbevétel, míg az adózott eredmény 22 százalékkal 173,59 millió forintra emelkedett.
Kapcsolódó
A Duna House igazgatósága a 2017-es eredmények alapján minimum 600 millió forint, részvényenként 176 forint osztalék kifizetését javasolja.
A vállalat szerdai közleménye szerint a társaság növekedésének motorja tavaly elsősorban a pénzügyi termékek közvetítése volt, éves szinten közel 50 százalékos növekedéssel 65 milliárd forint értékben közvetített jelzáloghitelt a cégcsoport a magyar és lengyel piacokon. A 236 irodából álló franchise hálózat által generált ingatlanközvetítési jutalékbevétel 11 százalékkal nőtt éves szinten.
A cégcsoport árbevételének jelenleg 69 százaléka származik Magyarországról, a lengyel és cseh piacok részaránya pedig 25 és 6 százalék. A lengyel leányvállalatok 2017-ben nyereségessé váltak és közel 20 millió forint üzemi eredménnyel zárták az évet.
A cégcsoport 2018-ban 2,7- 2,9 milliárd forint a konszolidált éves adózott eredményre számít. További bővülést várnak az ingatlanpiacon, a lakóingatlan-piacon 160-180 ezres tranzakciószámot, a tavalyinál 10-20 százalékkal többet prognosztizálnak, 5-10 százalékos áremelkedés mellett, a lakáscélú hitelkihelyezések mértékében 15-20 százalékos bővüléssel számolnak.
A Duna House részvényeivel 2016. november 11. óta kereskednek a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában. A papír a szerdai kereskedést 3960 forinton zárta, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 4300 forint, a legalacsonyabb 3250 forint volt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve