Csúcssebességre kapcsol a héten az amerikai gyorsjelentési szezon. Az S&P 500-as index kosarában szereplő cégek mintegy harmada közli negyedéves számait, s sokan azt remélik, hogy ez katalizátorként szolgálhat ahhoz, hogy a részvénypiac az elmúlt időszak gyengélkedése után ismét emelkedni kezdjen - írja összefoglaló elemzésében a Reuters.
Számos tőzsdei óriás gyorsjelentése jelenik meg a napokban, köztük a tőzsdei kapitalizáció alapján a legnagyobb amerikai cég, az Apple, de a héten várhatóak a Microsoft, a McDonald's és az AT&T számai is. E mellett az elmúlt időszak kedvencei közül is sokan most jelentenek, így Netflix és a Facebook is. A befektetők a számok között többek között annak a jeleit is kereshetik, hogy a kínai gazdaság lassulása mekkora sebet ütött az amerikai vállalatok nyereségén.
A jelentési szezon első számai a piacot meglehetősen gyenge állapotban érték, a tőzsde éppen a túlárazottnak tekintett technológiai és biotechnológiai részvények körében kialakult áresés nyomán kialakult túladott állapotot igyekezett ledolgozni. Ha a most érkező számok gyengébbek lesznek a vártnál, az könnyen a múlt hét elejéig tartó eladási hulláma visszatérést eredményezheti.
Még mindig nem értük el a korábbi csúcsokat, viszont az emelkedő trend egyelőre életben van a piacon, így nem lennék meglepve, ha a piac a közeljövőben inkább oldalazna - mondta Andre Bakhos, a Lanlyn Capital LLC igazgatója a Reutersnek.
A hetet befektetői szempontból változatlanul három fő téma határozhatja meg. Az egyik a kínai gazdaság kilátásairól érkező jelzések, az alacsonyabb növekedési potenciálú társaságok részvényei irányába tartó rotáció és a közönség kedvenc cégek eredményei.
Az S&P 500-as index cégeinek első negyedéves eredményei a jelenlegi várakozások szerint átlagosan 1,7 százalékkal emelkedhetett a tavalyi év hasonló időszakához képest. Ez jelentős csökkenés az év elején remélt 6,5 százaléknál, azonban már magasabb a múlt szerdai, 0,6 százalékos mélypontnál. A kisebb pozitív fordulat annak ellenére érkezett, hogy néhány jelentősebb cég kiábrándító számokat közölt. Az IBM és a Google múlt heti jelentése is elmaradt a várakozásoktól. Az S&P 500-as index 2,7 százalékos emelkedéssel zárta a rövidebb múlt hetet, ezzel ledolgozta egy héttel korábbi veszteségeit.
A piac a kínai gazdaság lassulásának hatásait leginkább az Apple, a Qualcomm és a Yum Brands számai alapján ítélhetik majd meg. Figyelmeztető jelek már érkeztek, az IBM például várakozások alatti eredményeit többek között a kínai és egyéb feltörekvő piacok gyengélkedésével magyarázta.
Talán a Qualcomm lehet majd ebből a szempontból az egyik legjobb indikátor, tavaly ugyanis a cég árbevételének már mintegy fele érkezett Kínából. A piac tart is a mostani gyorsjelentéstől, erre utalnak az opciós piacon tapasztaltak is, az elmúlt időszakban a Reuters szerint ugyanis jelentősen megnőtt a Qualcomm részvények áresése ellen biztosító opciók iránti kereslet. A Goldman Sachs szakértői szerint viszont ez inkább arra utal, hogy a befektetők túlságosan is aggódnak a cég számai miatt, s ez a helyzet inkább kedvező vételi alkalom lehet. Az Apple árbevételének 13 százaléka származik Kínából.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve