Az elmúlt hetekben a tőzsdékkel foglalkozó újságírók azt böngészték, mely vállalatok részvényárfolyamát viseli meg legjobban a gazdasági válság, melyekét kevésbé és melyek állják jól a sarat. Így tett Jim Cramer, a CNBC pénzpiaci szakírója is, aki az elmúlt napokban a cégek új csoportját fedezte fel.
Azokét a vállalatokét, amelyek a válság nyomán bajba kerültek, ám csak arra várnak, hogy a gondok enyhülésével kilőhessenek. Cramer listáján ebben a kategóriában előkelő helyet foglal el az Apple mobiltelefon-gyártó és a Facebook közösségi portál.
Apple
A koronavírus-járvány első áldozata Kína volt: itt indult útjára a pusztító kórokozó, ami azzal járt, hogy számos amerikai vállalat is kénytelen volt leállítani kínai összeszerelő tevékenységét. Köztük volt az Apple, amelynek okos mobiljait Kínában állítják elő. A cég a Hupej tartomány érintő karantén miatt január végén csukta be ottani üzemét. Emellett március nagy részében Kína egész területén bezárta a boltjait, hogy távol tartva vásárlóit egymástól segítsen a járvány mielőbbi megfékezésében.
A kínai hatóságok húsvét előtt tervezik újraindítani a normális életet Vuhanban, Hupej fővárosában, miközben olyan amerikai vállalatok, mint például a Starbucks felélesztik kínai tevékenységüket. A Deutsche Bank március 24-én tartásról vásárlásra javította az Apple részvényeire adott ajánlását - ezt megelőzően az árfolyam közel 82 dollárral esett február 12-ei záróárához képest. Kína újraéled és előbb-utóbb Európa és az USA is követi ezen az úton, így az Apple termékei iránt erősebb lesz a kereslet, mint valaha - véli Cramer.
Ugyanez a helyzet a Facebookkal, amely attól szenvedett, hogy a hirdetési kereslet a portálja iránt a forgalom növekedése ellenére csökkent. A reklámipar egyébként is ciklikus természetű, erre rátett egy nagy lapáttal a cégek jövedelmét elapasztó gazdasági válság. Az első kiadás, amit ilyenkor lefaragnak, a reklámbüdzsé. A cég részvényei 67 dollárral lettek olcsóbban január 29-ei árukhoz képest, ám mélypontjuk elérése után már 14 százalékkal drágultak. Cramer szerint a Facebook papírjai nem fognak olyan látványosan erősödni, mint az Apple részvényei, mivel jóval ciklikusabb piacból él, mint sokan gondolnák.
A szakíró hasonló feltámadást vár a vállalti videokonferencia-rendszereket kínáló Zoom Videótól, az internetes biztonsággal foglalkozó Zscalertől és Crowdstrike-tól, az egészségügyi tanácsadással foglalkozó Teledoc Healthtól, a Nike-tól és a Johnson & Johnsontól. Az ellentétes oldalon az üdülőhajó-ipar cégei állnak. Hiába támogatják ezeket a kormányok, csak akkor fognak visszatérni utasaik, ha végképp lecseng a járvány, lesz ellenszer, és ezért nem fognak attól tartani, hogy hetekre karanténba kerülhetnek vagy meg is fertőződhetnek, mert egyik utastársukba beköltözött a koronavírus.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve