Könnyű találni olyan részvényeket, amiket shortolni kellene, vételre érdemes papírokat viszont annál nehezebb - írta negyedéves, befektetőinek szóló levelében David Einhorn, a Greenlight Capital legendás vezetője. A Lehman Brothers részvényeit 2008-ban időben shortoló és ezen sokat kereső szakértő. Kiemelte, az amerikai vállalatok eredményességén már lehet látni az alacsony olajárfolyam és az erős dollár kedvezőtlen hatásait - előbbit elsősorban az energetikai szektorban - azonban talán ennél is fontosabb a termelékenység növekedésének kifulladása, s ennek hatásait a profitokra - írja a Marketwatch.
Einhorn szerint a gazdasági ciklus alján a vállalatok jóval gyorsabban csökkentették munkaerőköltségeiket, mint ahogy azt az árbevétel visszaesése indokolta volna. Így nőtt a termelékenység, s ez éreztette hatását a nyereségességen és természetesen a részvényárfolyamokon is. Azonban most már a cégeknél már nagyobb ütemben nő a munkaerő költség, mint az árbevétel. Több társaság - így az McDonald's, a Wal-Mart vagy a Target - jelentett már be további béremeléseket, ez arra utal, hogy a munkaerőköltségek növekedésére lehet a jövőben is számítani. Összességében arra lehet számítani, hogy az amerikai vállalatok profitja idén csökken. Úgy gondoljuk, hogy ha ebben a gazdasági ciklusban a vállalati nyereségek túl vannak már a csúcsukon, akkor a részvénypiac túlárazott - írta a szakember.
Másrészt viszont megvan annak a lehetősége, hogy a részvényárak tovább emelkednek. A részvénypiac szerinte még nem ért el a "lufifújás" azon szintjére, mint a kötvénypiac, s a Fed egyelőre támaszt ad az árfolyamoknak, s így a lufit tovább fújhatják. Einhorn elmondása szerint azonban erre nem tud jó szívvel spekulálni.
A Greenlight vezető alapja 1,7 százalékot bukott az első, Einhorn által eseménytelennek titulált első negyedévben. Az alap a Reuters szerint a negyedév során ismét elkezdett General Motors részvényeket vásárolni, jó egy évvel azután, hogy azokat teljesen kipucolta a portfóliójából. Arra számítanak, hogy az autógyártó cég hamarosan egy ötmilliárd dollár értékű sajátrészvény vásárlási programot jelenthet be.
Az alapot különösen megviselte a Micron Technology részvényeinek 23 százalékos áresése. Nagy bukás volt a negyedévben a Freescale Semiconductor részvényeinek shortolása is. Az alap túlértékeltnek találta a cég részvényeit, azonban a short pozíció kiépítése után felvásárlási szándékkal keresték meg a cég tulajdonosait, s ez a részvények árfolyamának emelkedését eredményezte.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve