Andrej Kosztyin, a VTB, a második legnagyobb orosz bank vezérigazgatója közölte: kivonulhatnak a londoni tőzsdéről, és már folynak tárgyalásaik egy hitelfelvételről egy ázsiai börzén keresztül.
A bankvezér a TASZSZ-nak nyilatkozva elmondta: remélik, sikerül megállapodniuk Londonnal, hogy enyhítsenek az amerikai szankcióknál is súlyosabb feltételeket állító szabályaikon, de ha ez nem sikerül, otthagyják a tőzsdét.
Ugyanakkor ázsiai tőzsdéken keresztül folyik az előkészítése egy hitelfelvételnek. Kosztyin következő akcióik lehetséges helyszíneként a japán és a sanghaji börzét említette, ezek közül a kínai az esélyesebb. Alekszej Uljukajev orosz gazdasági miniszter úgy nyilatkozott, hogy a kormánynak támogatnia kellene a nyugati szankciókat megszenvedő bankot, azonban a VTB vezérigazgatója szerint erre nem lesz szükségük.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve