Röviddel 14.30 után az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 75 cent (1,20 dollár) emelkedéssel 63,25 dolláron állt. A nyugati féltekén irányadó WTI amerikai könnyűolajfajta ára 53 centtel (0,92 százalékkal) 57,83 pontra emelkedett.
Az OPEC bécsi ülése ezzel még nem fejeződött be. A résztvevők miután általánosságban jóváhagyták a termeléscsökkentés idejének a meghosszabbítását a jövő év márciusról jövő év végéig, most azon tanakodnak, hogy kijelöljenek-e egy köztes időpontot, amikor ismét összeülnek és felülvizsgálhatják ezt a megállapodást.
Amint erről is döntöttek, az OPEC minisztereihez csatlakoznak a szervezeten kívüli olajexportálók, hogy most már közösen határozzanak a termeléscsökkentés meghosszabbításáról. Erre a tervek szerint valamikor 19 óra körül kerül sor.
Kapcsolódó
Az idén januártól Szaúd-Arábia vezetésével az OPEC 14 tagja, és az egyezményhez csatlakozott tíz kartellen kívüli olajtermelő ország kitermelésének napi 1,8 millió hordós csökkentésében állapodott meg azért, hogy az olaj ára emelkedjen. A termelést napi 32,5 millió hordóban korlátozó egyezmény hatálya jövő márciusig tart.
Az OPEC és a szervezeten kívüliek csütörtökön várhatóan ezt az időpontot fogják közös megállapodással a jövő év végéig kitolni - írta az MTI.
A kép forrása: Pixabay.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve