Az Interactive Brokers Group globális magyarországi leányvállalata, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) tagja lett.
Az 1965-ben Magyarországról az Egyesült Államokba emigrált Thomas Peterffy, az Interactive Brokers Group alapító elnöke által több mint 43 éve alapított vállalat mára a világ egyik kiemelkedő értékpapír-kereskedelmi cégévé vált. Az Interactive Brokers Group jelenleg 9,7 milliárd dollár saját tőkével rendelkezik, piaci kapitalizációja 28 milliárd dollár és mintegy 340 milliárd dollár ügyfélvagyont kezel.ú
Az Interactive Brokers 33 ország 135 piacán biztosítja ügyfelei számára a részvényekbe, opciókba, határidős termékekbe, devizákba, kötvényekbe és alapokba való befektetés lehetőségét egyetlen integrált befektetési számlán keresztül. Thomas Peterffy elmondása szerint első lépésben mintegy száz főt kívánnak alkalmazni a magyarországi és a régiós ügyfeleik támogatására, de gondot okozhat a munkaerőhiány, amire Peterffy is utalt.
Az Interactive Brokers ügyfeleinek több mint egynegyede Európában és Afrikában található, ahol a vállalat jelentős növekedést ért el. A 2020. november 30-i adatok szerint a vállalat globális ügyfélköre 52 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest és az új ügyfelek 80 százaléka az Egyesült Államokon kívülről érkezett. Távlati célként, 10-20 éven belül akarnak elérni 80 millió ügyfelet, talán ebből másfél millió lehet a közép-európai részesedés.
A céget is megakasztotta a brexit, így arra jutott, hogy nyugaton Írországból szolgálja ki ügyfeleit, kelten pedig Magyarország lesz a lokális központ. Kérdésünkre Peterffy elmondta, az üzleti modellben a két térség között nincs különbség. Ugyanúgy fenn akarják tartani az adózás előtti 60 százalék feletti profitmarzsot.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve