A legfontosabb esemény a globális piacokon bizonyosan az európai adósságválság marad, hiszen ennek megoldása egyelőre távol van − mondta a Napi Gazdaságnak John Hardy, a Saxo Bank vezető devizastratégája. Úgy véli, idővel biztosan le kell majd írni a meggyengült országok adósságainak egy részét. Az Európai Központi Bank (ECB) refinanszírozási programjai csak átmeneti megoldást kínálhatnak, ezért a következő hónapokban a Saxo Bank stratégája szerint tovább fog tartani az utóbbi időszakot jellemző, hektikus eseményekkel, bankállamosításokkal és európai csúcstalálkozókkal terhelt időszak.
Az euró/dollár devizapár viszonylatában ennek kétféle hatása lehet: ha az ECB beindítaná a pénznyomtatást − ahogyan az LTRO-tender alapján egyesek szerint már elkezdte −, az természetesen eurógyengítő hatással bírna. Amennyiben azonban inkább az eurózóna szétesése felé haladnának az események, és ennek eredményeképpen csak a magországok maradnának a valutaövezetben, az az euró drámai erősödéséhez vezetne.
Magyarország lemarad
A Saxo negyedéves előrejelzése szerint a kelet-közép-európai régióban továbbra is Lengyelország lesz felülteljesítő, Csehország és Szlovákia a középmezőny, Magyarország pedig a lemaradó. Az egész térséget erősen érinti azonban az európai pénzügyi rendszer válsága. Devizapiaci szempontból ez a probléma a bankrendszerből hazaallokált tőke miatt még erősebben jelentkezik. A forintot ugyanakkor ezen felül specifikus, a magyar kormány gazdaságpolitikájával kapcsolatos problémák is gyötrik.Az "új svájci frank"-csoport
Mivel a részvénypiacok hosszú ideje nyomás alatt vannak és a kötvénypiacokon is egyre kevesebb a biztos menedék eszköz, felértékelődnek a biztosnak ítélt devizák. Hardy szerint egyes, eddig kevésbé menedékként számon tartott devizák komoly próba előtt állnak: ilyen például az eddig inkább prociklikusként elkönyvelt svéd korona vagy a nyersanyagárakhoz kötött norvég korona, valamint az ausztrál és a kanadai dollár.
Ezekre a pénznemekre egyre inkább biztonságos menedékként tekintenek a befektetők, ám kétséges, hogy ezt a szerepüket egy súlyosabb válságban is fenn tudnák tartani. A svájci frank árfolyamát sikeresen tartja féken a svájci jegybank, ami azt bizonyítja: ha egy jegybank szándékaihoz nem fér kétség a piacon, akkor egy ilyen intervenciót is sikeresen meg tud valósítani. A finanszírozó devizák között egyre inkább a gyengülő trendben lévő euró veszi át a vezető szerepet, a devizaháború fokozódása pedig a nemesfémeknek kedvezne − vélte Hardy, aki szerint a svájci jegybank sikeres intervenciója mintául szolgálhat majd Japánnak is, amely hasonló, gigászi léptékű jengyengítő intervencióra készülhet.

Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve