"Kidolgoztunk egy javaslatot egy új részvényesi megállapodással kapcsolatban" - mondta a horvát gazdasági miniszter a Reutersnek, aki azt is hozzátette, hogy ezt rövidesen elküldik a MOL-nak. A javaslattal kapcsolatban ugyanakkor eddig további információ nem látott napvilágot.
Bár a MOL és a horvát kormány között a tárgyalások 2013-ban kezdődtek, Horváth Ferenc, a finomítási üzletág vezetőjének elmondása szerint már több mint 9 hónapja annak, hogy megszakadtak az egyeztetések.
Bár egyelőre részletek nem láttak napvilágot a javaslattal kapcsolatban, az pozitívan értékelendő, hogy úgy tűnik ismét folytatódnak az egyeztetések. Érdemes azonban megjegyezni, hogy Horvátországban idén választások lesznek, és az eddigi közvélemény kutatások azt mutatják, hogy az ellenzék lesz a befutó. A jelenleg kormányon levő párt pedig az eddigi kommunikációjában meglehetősen ellenséges hangot ütött meg, így valószínűleg a mostani javaslat is kemény feltételeket fog tartalmazni.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve