Nem szűnt meg a jó hangulat azután sem, hogy a múlt heti zárás során sosem látott magasságokba emelkedtek az amerikai tőzsdék. A kereskedést még mindig az a pénteki hír táplálta, miszerint áprilisban a várt 135 ezer helyett 155 ezer új munkahely jött létre az USA mezőgazdaságon kívüli szektoraiban, továbbá a februári és márciusi adatot is felfelé korrigálták, a két hónap összesen 124 ezres pluszt hozott.
A bizonytalan periódus után a látható kockázatok időszaka felé lépked a piac, márpedig ebben a fázisban nagyobb befektetéseket is megengednek maguknak a szereplők, olyanokat, amiket egy bizonytalan környezetben biztosan nem lépnének meg - kommentálta a jó adatokat Robert Stein, az Astor Asset Management szakértője a Marketwatch-nak.
Mindezeknek köszönhetően a Nasdaq 0,4 százalékot erősödött, a Dow Jones ipari átlaga pedig megtorpanva a pénteki rekordok után stagnált. Újabb csúcson fejezte be viszont a kereskedést az S&P-500, amely 0,2 százalékot dolgozott rá múlt heti zárására, így egészen 1617,5 pontig kúszott fel. Ez utóbbi eredményeit az is meghatározta, hogy hétfő estig az indexben szereplő cégek közül 404 ismertette negyedéves eredményét, 68,3 százalékuk a vártnál nagyobb profitot ért el, ugyanakkor csak 46,3 százalékuk számolt be a szakértők által vártnál jelentősebb bevételről.
Az S&P 500 index az ezredfordulón teljesítette legutóbbi "százas" határdöntését, 2000 márciusában zárt ugyanis először 1500 pont fölött. A mutató 1985 novemberében zárt először 200 pont fölött, 1987 elején átvitte a 300-as határt, 1991-ben pedig megvolt a 400 is. Az 1000 pontos mérföldkövet 1998-ban érte el, majd folytatva a gyors gyarapodást, 2000. március 22-én 1500 pont fölött zárt az index. A 2000-es évek gazdasági kihívásai, majd a válság kitörése alaposan lelassította az emelkedést, így ugyancsak rekordnak számító 13 év kellett az 1600 pontos határ eléréséhez.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Alfatrader - általános szöveg
Ha forex, akkor AlfaTrader. Magyar ügyfélszolgálat, angol befektetési számla biztonsága.
Ügyfeleknek VIP TraderSzoba tagság.
A cikk a CEMP cégcsoport szolgáltatását is népszerűsíti.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve