Miközben a részvénytőzsék zuhanásáról szólnak a hírek, sokan elfelejtik, hogy nem csak vásárolni lehet, hanem esésre is lehet játszani. A hazai származtatott alapok kezelői közül sokan úgy tűnik, nem felejtették ezt el, mert 38 befektetésijegy-sorozat közül a július 29-től augusztus 8-ig eltelt hat munkanap alatt 17 ért el pozitív hozamot.
Ha pedig kicsivel messzebbre tekintünk vissza, augusztus 8-tól egy hónapra, az említett sorozatok több, mint a fele, 22 volt pluszban, köztük ötnél haladta meg az egyhavi, évesítetlen hozam az évi 14 százalékot. Eközben, szintén egy hónap alatt és augusztus 8-ig a BUX 12,2, a DAX 17,5, az S&P 500 14,8, a brazil Bovespa 18,5 százalékkal esett, az euró és a dollár pedig 4-5 százalékkal drágult. (Július végén egyébként alig voltak lejjebb a tőzsdeindexek, mint július 8 körül.) A lista végén két alap három befektetésijegy-sorozatát találjuk valamivel évi tíz százalék feletti veszteséggel.
Azt azért fontos mindjárt hozzátenni, hogy a származtatott alapok nemcsak a legnagyobb kockázatúak a hazai alappalettán, portfóliójuk is nagymértékben változik és eltér egymástól, elért teljesítményeiket - ilyen rövid távon - nem lehet összehasonlítani. A legtöbb alapot több évre ajánlják, így a rövid távú lista inkább érdekesség, nem a kezelők rátermettségének értékelése. Ráadásul van sok alap, amely rövid távon nagyon jól viselkedett, hosszabb távon nem, vagy fordítva, a számokból főleg a volatilitás, a magas kockázat érzékelhető.
A lista elején toronymagasan vezető Nyilasi 2015 nevű alap például tavaly nyári indulása óta makacsul ragaszkodott short pozícióihoz (miként alapítója, Nyilasi Attila blogjában borúlátó jövőképéhez), ami a mélyponton több, mint 30 százalékos veszteséget okozott a kezdeti névértékhez képest. A növekedés ezekhez a mélységekhez képest értendő, a hétfői állapot szerint csak pár százalékot ért el az alap az induláshoz viszonyítva. (Ráadásul a jegyek zárt végűek, vagyis nem válthatók vissza, aminek előnye, hogy kevesebb likviditás-menedzsmentre van szükség.)
Elgondolkodtató, hogy miközben a legtöbb származtatott alap egyben abszolút hozamúnak is nevezi magát - vagyis minden körülmények között pozitív hozamra törekszik -, egy évre visszatekintve is 9, fél évre pedig 16 olyan befektetési jegy volt, amely veszteséget hozott tulajdonosainak.
| Alap neve | 1 havi hozam | 3 havi hozam | 6 havi hozam | 1 éves hozam | Júl. 29-aug. 8. |
| Nyilasi 2015 Spekulatív | 42,3 | 49,9 | 44,7 | 8,7 | 30,7 |
| OTP G10 Euró A (HUF) | 16,6 | 10,6 | -7,9 | -17,9 | 9,0 |
| Oázis 77 | 15,3 | 8,1 | 1,4 | -39,0 | 15,6 |
| OTP Supra | 14,2 | 11,9 | 0,0 | -1,9 | 4,9 |
| OTP EMDA | 14,1 | 5,0 | -15,2 | -15,9 | 5,0 |
| Budapest Abszolút Hozam | 7,8 | 4,8 | 3,7 | 11,2 | 7,5 |
| Erste Abszolút Hozamú Részvény | 6,1 | 8,2 | 7,8 | 5,5 | 4,9 |
| Platina Gamma | 4,2 | 4,8 | 6,1 | 7,9 | 2,9 |
| Pelso Quant | 4,0 | 3,8 | 5,2 | 13,7 | - |
| Erste Abszolút Hozamú Deviza | 3,8 | 2,5 | 3,7 | 2,9 | 1,5 |
| Citadella | 3,5 | 4,8 | 7,3 | 14,4 | 2,7 |
| OTP Prémium | 2,2 | -0,2 | - | - | -0,9 |
| Concorde Hold | 1,5 | 2,0 | - | - | 0,7 |
| Platina Alfa | 1,0 | 0,5 | 4,5 | 11,5 | 1,4 |
| Platina Pí | 0,9 | 1,9 | 4,0 | 9,4 | -0,2 |
| Platina Pí B | 0,9 | 1,7 | - | - | -0,2 |
| Concorde VM | 0,8 | 0,7 | 1,3 | 7,5 | 0,4 |
| K&H Euró Fix Plusz 2 (EUR) | 0,7 | 1,2 | 1,9 | 2,2 | 0,5 |
| Concorde-VM Euro (EUR) | 0,6 | -0,2 | -0,7 | 3,2 | 0,3 |
| Platina Delta | 0,5 | -0,3 | 16,0 | 50,6 | 0,1 |
| Takarék Invest Árupiaci | 0,3 | 0,8 | 1,8 | 16,5 | 0,4 |
| Platina Delta B | 0,2 | -0,7 | - | - | 0,0 |
| Raiffeisen Hozam Prémium | -0,1 | 0,9 | 2,8 | 6,1 | -0,3 |
| Generali Abszolút Hozam | -0,1 | -2,1 | -2,2 | -1,6 | -0,6 |
| Platina Béta | -0,3 | 2,1 | 4,0 | 8,3 | -0,7 |
| Aegon Atticus Vision | -1,5 | -5,6 | -5,1 | 16,3 | -1,2 |
| Raiffeisen Index Prémium | -2,1 | -1,4 | -2,2 | -0,6 | -1,8 |
| Aegon Atticus Alfa | -2,2 | -4,6 | -4,7 | 9,2 | -2,0 |
| Dialóg Származtatott Deviza | -2,3 | 0,1 | 1,6 | 4,0 | -1,9 |
| Carion Moneywheel Trendkövetõ | -2,5 | -5,1 | -6,2 | - | -0,2 |
| Dialóg Euró Deviza (EUR) | -2,9 | -1,4 | -1,1 | -0,3 | -2,0 |
| Aegon Atticus Alfa B (PLN) | -3,6 | -5,4 | -2,2 | 12,9 | -2,6 |
| OTP Abszolút Hozam B | -7,4 | -9,0 | -4,2 | -7,6 | -6,4 |
| OTP Abszolút Hozam A | -7,5 | -9,2 | -4,6 | -8,3 | -6,4 |
| Dialóg Octopus | -9,0 | -9,6 | -10,0 | - | -7,4 |
| Reálszisztéma-Marco Polo | -11,5 | -14,7 | -24,4 | -5,7 | -12,7 |
| Reálszisztéma-Marco Polo B | -11,5 | -14,6 | -24,9 | -4,9 | -12,8 |
| Access-BWM Meggyõzõen Kockázatos | -16,1 | -26,4 | -40,5 | -45,8 | -11,9 |
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve