A miniszter kiemelte, hogy a kormány döntött a HEP részvények 25 százalékos tulajdonrészének eladásáról nyilvános részvénykibocsátással (IPO), mindazonáltal hozzátette: a Mol részesedésének kivásárlása az INA-ból egy másik, különálló tranzakció. "Mindkettő a horvát nemzeti érdekeket szolgálja, Horvátország energetikai függetlenségét és biztonságát."
Ezzel lehetőséget nyújtanak a horvát állampolgároknak arra, hogy részt vegyenek a HEP fejlődésében. Szavai szerint a horvát és az európai törvények lehetővé teszik, hogy az állam megtartsa a 75 plusz egy százalékos részesedését a vállalatban, amely így teljesen az állam fennhatósága alatt marad. Horvátország az INA visszavásárlással újra lehetőséget kap arra is, hogy maga döntsön olajipari és energetikai helyzetéről.
Andrej Plenkovic horvát kormányfő december 24-én rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a horvát állam kivásárolja a Mol Nyrt. részesedését az INA-ból. Erre azután került sor, hogy a genfi döntőbíróság úgy határozott: nincs elég bizonyíték arra, hogy a Mol korrupció révén szerezte meg az INA irányítási jogait, ezért a bíróság nem semmisíti meg a 2009-ben kötött megállapodást a Mol és a horvát kormány között. 2009-ben a Mol megállapodást kötött a horvát kormánnyal, amellyel a Mol irányítói jogokat szerzett az INA-ban, és átvette a horvát vállalat gázüzletágát. Az INA 49,08 százaléka a magyar Mol olaj- és gázipari vállalaté, 44,84 százaléka a horvát államé.
A horvát kormányfő a HEP részvényeinek eladásáról először a hétvégén tett említést a Vecernji List című napilapnak adott interjújában. A hír azonban sokkal negatívabb hatást ért el, mint amire a kormány számított. Ellenzéki és kormánypárti politikusok szerint is népszavazást kellene tartani a kormány elképzeléséről, amely szerint a HEP részvények 25 százalékát felkínálják a nyugdíjalapoknak, a vállalat dolgozóinak és a lakosságnak. A kormány elfelejti, hogy nem tilthatja meg külföldi vállalatoknak a vásárlást, így akár a Mol is részesedést szerezhet a HEP-ben - mondták politikusok.
Gazdasági szakértők egyetértenek abban, hogy Horvátországnak a megújuló energiaforrásokba kellene inkább pénzt fektetni, az olajipar szerintük már a múlté.
A száz százalékban állami tulajdonban lévő elektromos vállalat szakszervezete bejelentette: nem értenek egyet a kormány döntésével és készek sztrájkba lépni. Denis Geto, a szakszervezet vezetője a közszolgálati televízióban úgy nyilatkozott: a lépés nincs előkészítve és komolytalan. "Tudjuk mi történt az elmúlt 25 évben átalakítás és privatizáció címén Horvátországban. Ez a horvát gyakorlat" - hangsúlyozta Geto, aki szerint a HEP-et száz százalékban állami tulajdonban kell tartani, ellenkező esetben ha kell, leállítják az elektromos energia szolgáltatását is.
A kormány terveit mindössze Ivan Vrdoljak volt gazdasági miniszter, az ellenzéki Horvát Néppárt (HNS) elnöke támogatja. Vrdoljak ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy az INA visszavásárlása, és a HEP privatizációs folyamata szakmai és professzionális lesz.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve