Az OPEC-tagországok az elmúlt évtizedben élvezhették az olaj árfolyamának emelkedést, a növekvő bevételekből pedig jelentős összegeket fordítottak pénzügyi eszközök vásárlására: az amerikai állampapírok és magas minőségű vállalati kötvények mellett részvényeket és ingatlanokat is vásároltak.
Katar például megvette a legendás Harrods üzletházat, valamint a Paris Saint-Germain futballklubot, míg Abu Dhabi állami vagyonalapja részesedést vásárolt a Tme Warner New York-i épületében. Az olajországok befektetései jótékony hatással voltak a pénzügyi piacok likviditására, felfelé segítették az eszközárakat és támogatták a finanszírozási költségek alacsonyan tartását.
Az olajár nyár óta látott 40 százalékos esése azonban könnyedén megfordíthatja ezt a trendet. A BNP Paribas becslései szerint amennyiben az olaj kitermelésa jelenlegi szinteken marad, és az árak a következő évben 70 dollárnál lesznek, az OPEC-országok olajexportból származó bevétele 316 milliárd dollárral csökken ahhoz képest, mint ha az elmúlt 3 év átlagos, 105 dolláros olajárát vesszük alapul.
Az említett 316 milliárd dolláros bevételkiesés persze jóval nagyobb lehet, ha más nagy olajexportőröket is figyelembe veszünk, úgymint Oroszországot, Norvégiát, Mexikót vagy Kazahsztánt.
Egyes elemzők szerint a pénzügyi eszközök között a csökkenő olajbevételek egyik legnagyobb kárvallottja a kötvénypiac lehet. A vagyonok átcsoportosításának (az olajexportőröktől a fogyasztókhoz kerül) emellett hatása lehet a finanszírozási költségek alakulására is, a fogyasztás élénkülése a Fed monetáris szigorítását is előbbre hozhatja.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Alfatrader - általános szöveg
Ha forex, akkor AlfaTrader. Magyar ügyfélszolgálat, angol befektetési számla biztonsága.
Ügyfeleknek VIP TraderSzoba tagság.
A cikk a CEMP cégcsoport szolgáltatását is népszerűsíti.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve