New Yorkban a DJIA-30 index 0,12 százalék, az S&P-500 index 0,13 százalék csökkenéssel, a Nasdaq Composite 0,08 százalék emelkedéssel kezdte a pénteki kereskedést. A befektetői érdeklődés és a tőzsdei forgalom folyamatosan csökkent a héten a hosszú hétvége előtt. Hétfőn ugyanis az amerikai értékpapírpiacok ünnep miatt zárva tartanak.
A befektetői döntéseket a fokozódó geopolitikai feszültségek közepette főként a vállalati eredménybeszámolók befolyásolják az amerikai piacokon. A csütörtöki veszteséges tőzsdezárást esősorban az amerikai elnök és az észak-koreai vezető találkozójának a lemondása idézte elő. Péntekre azonban már enyhült valamelyest a feszültség, miután Észak-Korea békülékeny hangú üzenetben fejezte ki tárgyalási szándékát.
Nem túl biztató makrogazdasági jelzést kaptak az amerikai tőzsdék nyitás előtt: a tartós javak megrendelései a vártnál nagyobb mértékben csökkentek áprilisban. A márciusi 2,7 százalékos havi növekedés után áprilisban a várt 1,4 százalék helyett 1,7 százalékkal csökkentek. Ezt elsősorban a közlekedési/szállítási eszközök váratlanul nagy mértékű, 6,1 százalékos csökkenése okozta. Bizakodásra adhat okot viszont, hogy az üzleti aktivitás alakulásának az egyik legpontosabb jelzőszáma, a nem hadiipari tőkejavakra leadott megrendelések a várt 0,7 százalék helyett egy százalékkal nőttek a márciusi 0,9 százalék csökkenés után.
Az olajárak csökkentek pénteken, miután az OPEC és Oroszország a piaci kínálat megemeléséről egyeztetett a venezuelai termelés visszaesése és az amerikai szankciók miatt esetleg kieső iráni export pótlására.
A Brent nyersolaj ára az amerikai kereskedés kezdetén 2,27 százalékkal állt alacsonyabban a globális kereskedelemben hordónként 77,00 dolláron, a WTI ára pedig 2,66 százalékkal 68,83 dollárra csökkent. A Brent és a WTI idei csúcsot állított májusban a 2014 véginek megfelelő árszinten. A Brent 20 százalékkal, a WTI 16 százalékkal áll az év eleji árszint felett.
Az arany ára csütörtökön emelkedett, unciánként 1300 dollár fölé nőtt az észak-koreai tárgyalások lemondásának a hírére. Az arany ennek köszönhetően több mint egy százalékos heti áremelkedés elé nézhet, március óta a legmagasabbra. Az amerikai kereskedés kezdetén a határidős jegyzés legközelebbi kontraktusa 1305,20 dolláron állt, ami 0,06 százalékos áremelkedésnek felel meg.
A dollár erősödött, az euró gyengült. Az eurót 1,1659 dolláron jegyezték, 0,51 százalékkal gyengébben.
A kép forrása: Shutterstock.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve
