A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 89,44 ponttal, 0,35 százalékkal, 25 250,55 pontra csökkent.
Az S&P 500-as mutatója 16,35 ponttal, 0,59 százalékkal lett alacsonyabb, és 2750,78 ponton fejezte be a napot.
A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 66,15 ponttal, 0,88 százalékkal gyengült, és 7430,74 ponton zárt.
A múlt heti drámai mértékű indexcsökkenés után a befektetői hangulat javult, azonban a kockázatvállalási hajlandóság visszafogott. Az utóbbi hónapok legnagyobb kétnapos esését kiváltó hangulatromlást részben az okozta, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a múlt hét elején rontotta a globális gazdaság idei és jövő évi növekedésére vonatkozó előrejelzését, részben az amerikai-kínai kereskedelmi feszültség mélyülése miatt.
Az amerikai kötvényhozamok emelkedése és a gyorsjelentési szezon kezdetét övező idegesség is közrejátszott a befektetői kockázatvállalás mérséklődésében.
A technológiai szektor eséséhez hozzájárult az Apple részvényárfolyamának csaknem 1,5 százalékos mínusza, amelyet az váltott ki, hogy a Goldman Sachs szerint számos jel a kínai vásárlói kereslet gyors csökkenését vetíti elő, ami az iPhone iránti keresletet is érintheti.
Az Egyesült Államok második legnagyobb bankja, a Bank of America árfolyama is esett annak ellenére, hogy a vártnál nagyobb mértékben emelkedett a profitja a harmadik negyedévben, a negyedéves hitelállomány-növekedés ugyanis elmaradt a várttól.
A fotó forrása: Scott Olson/Getty Images/AFP.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve