A magyar olajtársaság első embere több mint három órán át beszélt Ivo Sanaderről, a MOL-ról és az INA-ról a Legfelsőbb Ügyészség budapesti irodájában, november 29-én. Vallomásában Hernádi felvázolta az ügyészségnek az INA és a MOL közti kapcsolat teljes kronológiáját 1999-től 2009 végéig.
A Sanaderrel való első találkozásról Hernádi Zsolt azt mondta: "A légkör eléggé rideg volt. Sanader úgy gondolta, hogy az INA privatizációjának első lépése beszűkítette a kormánya mozgásterét. Az első találkozásunkat követően a viszonyunk valamelyest javult, de Sanader továbbra sem volt nyitott a MOL többségi részesedésszerzésére az INA-ban."
Végre kellett hajtani az INA privatizációs törvényét, miközben Sanadernek gondjai akadtak a Veterán Alap feltöltésével, amit részvények bevitelével lehetett megoldani. Emiatt azonban az állami részesedés az INA-ban 2007 végre 50 százalék alá esett.
Hernádi Zsolt elmondta, hogy Sanaderrel annak miniszterelnöksége alatt öt vagy hat alkalommal találkozott, valamint beszélt a Sanader lemondása utáni találkozásaikról is: "Sanader lemondása után nem szakadt meg a személyes kapcsolat. Sanader ugyanis tanácsadással kezdett foglalkozni, és emiatt hívott telefonon, néhányszor személyesen is találkoztunk. Semmilyen szerződéses vagy bármilyen jogviszony a MOL és Sanader között nem volt. Sanader segítséget, információt kért tőlem illetve hogy segítsek kapcsolatot építeni számára. A lemondását követően ezek a találkozók nem voltak hivatalosak, egyszer Magyarországon is találkoztunk. Ez mindig nyilvános helyen történt, étteremben illetve egyszer a HDZ párt épületében 2009 augusztusában vagy szeptemberében. Ezen a találkozón Sanaderen kívül még Damir Polancec, Ivan Suker és Jadranka Kosor kormányfő is jelen volt."
Sanader testőrökkel járt a találkozókra
Hernádi Zsolt beszélt még a Marcellino éttermben 2009 októberében történt találkozóról is, és megerősítette, hogy a Dioki vezérigazgatója, Jezic jelen volt a találkozón: "Sanader meghívására és kezdeményezésére jött létre ez a találkozó. Mivel én pont Zágrábban voltam azon a napon, és más üzleti megbeszéléseim is voltak, lehetőségem volt arra, hogy Sanaderrel is találkozzam. Robert Jezic is velünk volt egy ideig. Jezic azt javasolta, hogy a Dioki átvenné az INA tulajdonában lévő etán-szeparáló üzem irányítását."
Egy alapos belső elemzést követően 2009 decemberében, Robert Jezic negatív választ kapott, és ezt az elemzést, mely 2009 december 14-én készült el, eljuttatták a magyar ügyészségnek is.
A MOL Igazgatóságának elnöke visszaidézte azt is, hogy Sanader rendőrségi testőrökkel érkezett a találkozóra, amihez mint korábbi miniszterelnöknek joga volt.
A horvát politikai és társadalmi elittel való kapcsolatáról ezt mondta Hernádi Zsolt: "Az elmúlt tíz évben számos horvátországi üzletemberrel találkoztam, Jezicet is beleértve. Jezic fontos üzletember Horvátországban, nemcsak azért mert a leggazdagabb húsz között tartják számon, hanem mert Dioki az INA egyik legnagyobb vásárlója, de egyben adósa is."
A MOL mindig is az INA irányítását akarta
Rögtön a tanúvallomása elején Hernádi Zsolt elmondta, hogy az INA 25 százalék plusz egy szavazatnyi részvénycsomagjának a megszerzése csak az első lépésnek számított, a cél mindig is az volt, hogy a MOL üzleti befolyását növeljék az INA-ban. Aláhúzta, hogy minden ez irányú lépést a MOL a horvát kormánnyal egyeztetve tett meg.
Hernádi Zsolt az eljárás során vázolta továbbá a későbbi részvényvásárlások menetét, melynek nyomán a MOL az INA legnagyobb tulajdonosává vált, és hogy hogyan nem teljesült az gáz üzletág INA-ról való leválasztását előíró szerződés.
A Jutarni list lapban megjelent cikkel kapcsolatban a Mol az MTI-vel közölte: "A MOL megerősíti, hogy Hernádi Zsoltot több más személy mellett meghallgatta a magyar ügyészség az állítólagos vesztegetési ügy kapcsán. A MOL elnök-vezérigazgatója készségesen válaszolt a hatóság minden kérdésére. Mivel az ügy nyomozati szakaszban van, a MOL nem kívánja semmilyen formába kommentálni a Jutarnji list-ben megjelent cikket, vagy annak tartalmát. Egy dolgot azonban alá kívánunk húzni: a vallomással végre tiszta víz került a pohárba."
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve