A mostani projektben a társaság gyakorlatilag nem vette igénybe tanácsadó segítségét, ez belső munka volt Hernádi elmondása szerint. A részletek kidolgozásában azonban több segítséget is igénybe kívánnak majd venni, például a belső kommunikációban, illetve bizonyos jogi kérdésekben. A nyugati vezetők alkalmazásával a kezdeti költségek megugorhatnak azok mozgatása miatt, azonban a jó vezetők kiválasztása nem elsősorban árkérdés. A Mol nem az átlagra lő, ha pedig valaki jó, arra áldozni kell.
Az elképzelések szerint lesznek új állások, új kompetenciákkal, de összességében az átalakítás nem okoz majd létszámbővülést. A legfőbb cél nem a költségcsökkentés, hanem hogy a struktúra tisztább legyen, erősödjön a motiváció.
Az új szervezetben egyértelműen elkülönülnek majd a helyi és a csoportszintű feladatok. A szervezet első szintjén Hernádi Zsolt és Molnár József állnak majd, alattuk pedig a héttagú executive board (Hernádi Zsolt, Molnár József, Áldott Zoltán, Fasimon Sándor, Horváth Ferenc, Simola József, Világi Oszkár) marad változatlanul. Ezt követi az az ötszáz fős headquarter, vállalatirányítási központ, ahova most toborozzák a vezetőket. Ennek feladata a cégcsoport vezetése és irányítása lesz a csoportszintű tevékenységek felügyeletével, összpontosítva elsősorban a stratégiai döntéshozatalra és ellenőrzésre.
Ezzel párhuzamosan a helyi vállalatok erősebb döntési jogköröket kapnak a saját területükön. A csoporton belül négy zászlóshajó vállalat lesz (magyar Mol, az IES, az INA és a Slovnaft), amelyek mellett a magyar és horváton kívüli kutatási termelési portfóliók is önálló egységet képviselnek majd. Közvetlenül a központ alá tartoznak majd a többi fontos, de nem alaptevékenységhez tartozó cégek (mint az FGSZ és MMBF) - derül ki a Figyelő cikkéből.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve