Az egy darab elemzői várakozásnál és a tavalyi azonos időszakinál lényegesen magasabb árbevételt ért el a PannErgy a második negyedévben, az EBITDA és a nettó veszteség pedig javulásról tanúskodik, ám a prognózist már alulmúlja.
A társaság a tavalyi, az akkor még nem értékesített PannUnion számait kiszűrve kapott 97 millió forintos árbevételhez képest 223 milliót realizált az idei április−júniusi három hónapban.
A működő szentlőrinci és berekfürdői geotermikus projektek a bevételben 16 millió forinttal képviseltették magukat − igaz, az első negyedévben szezonális okokból magasabb, 41 milliós volt az arány −, a többi az ingatlanok hasznosításából folyt be.
A javuló árbevételt csorbította azonban a költségek megugrása, ami a féléves jelentés szerint az energetikai beruházások és a projektmenedzsment növekvő költségigényét mutatja (a teljes munkaidőben alkalmazottak létszáma a tavaly félév végi 22 főről 44-re bővült).
Így a PannErgy a második negyedévet mínusz 64 millió forintos EBITDA mellett 134 milliós veszteséggel zárta, azaz éves összevetésben mintegy hatodával csökkent a nettó veszteség.
| Mutató | 2012. I. félév | 2011. I. félév |
| Árbevétel | 399 | 175 |
| EBIT | −207 | −215 |
| EBITDA | −53 | −161 |
| Nettó eredmény | −239 | −489 |
| Forrás: PannErgy | ||
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve