A csoport foglaltsága az időszak során 46,1 százalékra javult az egy évvel korábbi azonos időszak 44,8 százalékához képest. A gyorsjelentés rámutat, hogy az első negyedév mindig a csoport legrosszabb időszaka, ám idén az EBITDA és az üzemelési eredmény is jelentős javulást mutatott.
A földrajzi szegmensek esetében a magyarországi bevételek 5 százalékkal bővültek, míg a cseh szállodák az akvizíció óta az első nyereséges negyedévet termelték a több mint negyedével bővülő bevételek miatt. Emelkedett a szlovák és a román szegmens bevétele is, még ha ezek veszteséget termeltek is. A pénzügyi soron 723 millió forintos nyereséget realizált a társaság, amely nagyrészt a hitelek átértékelésének tudható be.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve