A határidős indexjegyzések alapján a londoni FTSE-100 index 0,7 százalék, a párizsi CAC-40 index 0,8 százalék, a frankfurti DAX index pedig 0,9 százalék csökkenéssel kezdi a hétfői kereskedést.
A német belpolitika és az amerikai-európai kereskedelmi összecsapás mellett makrogazdasági mutatók is befolyásolhatják az értékpapírpiaci befektetési döntéseket hétfőn. Ilyenek lehetnek az euróövezet májusi munkanélküliségi rátája és termelői árindexe az Eurostat kimutatása alapján, valamint az IHS Markit gazdaságkutató intézet júniusi euróövezeti feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe.
Kapcsolódó
Pénteken az európai tőzsdék nyereséggel zártak, a páneurópai FTSE Eurofirst 300 index 0,79 százalékkal, a Stoxx 600 index 0,81 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,89 százalékkal emelkedett.
Londonban 0,28 százalék emelkedéssel fejezte be a kereskedést az FTSE-100 index, a frankfurti DAX index 1,05 százalékkal, a párizsi CAC-40 pedig 0,91 százalékkal végzett magasabban. Milánóban 0,90 százalék, Madridban 0,35 százalék emelkedéssel zárt a tőzsdeindex.
Az olajár az elmúlt heti mintegy nyolc százalékos emelkedés után hétfőn csökkent Szaúd-Arábia termelésnövelésre tett ígéretének köszönhetően: a Brent 1,25 százalékkal, hordónként 78,24 dollárra, a WTI 1,02 százalékkal, 73,39 dollárra. A washingtoni Fehér Ház hét végi közleménye szerint a szaúdi király jelezte készségét Donald Trump elnöknek az olajtermelés növelésére, amennyiben a piaci egyensúly ezt megkívánja.
Az euró gyengült a német belpolitikai válság elmélyülésének jeleire: az eurót 0,32 százalékkal jegyezték gyengébben 1,1647 dolláron. Az arany határidős jegyzésének legközelebbi kontraktusa 0,25 százalékkal, unciánként 1251,40 dollárra csökkent.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve