A részvénypiac forgalma 6,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, a kedvező nemzetközi hangulatnak és a Richter jó teljesítményének köszönhető a BUX-index emelkedése.
Kapcsolódó
Hozzátette, a Richter reggel tette közzé, hogy az Európai Bizottság elfogadta a RYEQO, egy új, a méhmióma középsúlyos és súlyos tüneteitől szenvedő fogamzóképes korú felnőtt nők kezelésére szolgáló, szájon át szedhető készítmény törzskönyvezési kérelmét. Az elemző szerint a Richter árfolyamának emelkedése ezzel a bejelentéssel indokolható.
A Mol 6 forinttal, 0,26 százalékkal 2308 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára változatlanul 16 010 forinton állt, forgalmuk 3,7 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 0,5 forinttal, 0,12 százalékkal 429,50 forintra csökkent, forgalma 23,8 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 225 forinttal, 2,81 százalékkal 8225 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3890,16 ponton zárt kedden, ez 23,02 pontos, 0,60 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve