A részvénypiac forgalma 67,62 milliárd forintot ért el, valamivel több, mint 8 milliárd forinttal meghaladta az előző heti 59,35 milliárd forintot, az előző héten ugyanakkor csak négy kereskedési nap volt. A vezető papírok mindegyike veszített értékéből.
A Mol árfolyama 2,71 százalékkal csökkent, 20 430 forinton zárta a kereskedést pénteken, a heti forgalma 8,4 milliárd forintot tett ki.
A Richter árfolyama 1,07 százalékkal csökkent, pénteken 6479 forinton zárt, heti forgalma 8,37 milliárd forint volt.
Az OTP árfolyama 2,88 százalékkal esett, 8275 forinton fejezte be a hetet, heti forgalma 47,13 milliárd forint volt.
A Magyar Telekom árfolyama 1,01 százalékkal mérséklődött, a pénteki kereskedést 489 forinton zárta, heti forgalma 2,6 milliárd forintot tett ki
Hétfőn negatív korrekció volt a BÉT-en, a magyar tőzsde alulteljesítő volt Európában. Az esést az OTP-részvények vezették, 9000 forint felett már megjelentek a profitrealizálók, jelentősebb forgalom mellett adták el a papírokat.
Kedden az átlagosnál kicsit nagyobb forgalom mellett tovább folytatódott az esés. Bár a nap elején még úgy tűnt, lesz ereje a piacnak a pozitív korrekcióra, zárásra közel 1 százalékos mínuszba csúszott a BUX. A nemzetközi börzéken sem volt túl jó a hangulat.
Szerdán ismét csökkenéssel zárt a BUX, elsősorban a Richter és az OTP esésének következtében. Az európai tőzsdéken szintén pesszimista volt a hangulat.
Csütörtökön közel egyszázalékos erősödéssel zárt a BUX, elsősorban az OTP árfolyama húzta az indexet. A kereskedést főként az a hír befolyásolta, hogy a francia Groupama-csoport a tulajdonában lévő OTP-részvényekből 8 millió 260 ezret elad intézményi befektetőknek. A BÉT-en jelentős mennyiségű, 2 millió 878 ezer OTP-részvény cserélt gazdát, a bankpapír a kezdeti esés után 1,1 százalékos erősödéssel zárt, és a többi vezető részvény árfolyama is emelkedett.
Pénteken a nemzetközi hangulat a börzéken óvatosan optimista volt, a BÉT-en is ennek megfelelően folyt a kereskedés napközben, ám a zárásban megjöttek az eladók, így a BUX végül enyhe csökkenéssel zárt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve