Az árbevétel 4 százalékkal volt kisebb a bázisnál, amit a nyomtatványgyártás és a hagyományos nyomdatermékek csökkenése okozott. A nettó eredmény ugyanakkor 18 százalékkal lett alacsonyabb, míg a konszolidált EBITDA 1,18 milliárd forintot tett ki, ami 5 százalékos mérséklődést jelent. Mindez azt jelenti, hogy a harmadik negyedévben alacsonyabb, 107 milliós eredményt ért el a társaság, ez azonban a menedzsment terveinek megfelelően alakult az iparágra jellemző szezonalitás és a technológiaátcsoportosítás, valamint a racionalizálással kapcsolatosan felmerülő egyszeri költségek miatt. A harmadik negyedévi nyereség ugyanakkor ugyanúgy 18 százalékos csökkenést jelentett az egy évvel korábbihoz képest, mint a második negyedévi.

Az üzemi eredmény 585 millió forint volt az első kilenc hónapban, ami 93 millió forinttal kevesebb az előző év első kilenc hónapjánál. A bruttó fedezet 3,5 milliárd forint volt, ez 28 százalékos fedezeti hányadnak felel meg kilenc hónap alatt.

A Nyomda esetében az egyik legfontosabb persze az, hogy meglesz-e az elemzők által várt 40−44 forintos éves részvényenkénti eredmény. A rendszeresen osztalékot fizető társaságnál ugyanis Zsámboki Gábor vezérigazgató korábban külön utalt az elmúlt években jellemző osztalékpolitika fenntartásának lehetőségére. A cég az idén részvényenként 44 forintot fizetett ki a tavalyi év után, ami 636 millió forintjába került, így erős utolsó negyedévre lesz szükség ennek teljesítéséhez, de mivel a cég a menedzsment tervei szerint halad, nem elképzelhetetlen ennek elérése.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!