Nyomozás zajlik Horvátországban Hernádi Zsolt, Mol-vezér ellen - jelentette a Reuters horvát ügyészségi forrásokra hivatkozva. Hernádi a volt horvát miniszterelnök, Ivo Sanader ügyében lett vádlott. A vád szerint - amelyet mind a Mol, mind Sanader, mind pedig Hernádi visszautasított a csütörtöki tárgyaláson - 2008-ban Sanader 10 millió euró fejében arról állapodott meg Hernádival, hogy minden szükséges intézkedést megtesz azért, hogy a Mol irányítást szerezzen az INA-ban.
A Mol szóvivője szerint a társaság határozottan visszautasítja a vádakat, és nem tud arról, hogy bármiféle hivatalos vizsgálat volna folyamatban a Mol vagy annak tisztviselői ellen akár Horvátországban, akár Magyarországon.
Horvátország korábban a magyar hatóságok segítségét kérte Hernádi beidézéséhez, ám ez a kérés elutasításra talált, ezért nem tudták vád alá helyezni - mondta Tamara Laptos, ügyész. Hozzátette: a vádemeléshez szükséges volna Hernádi meghallgatására is, ugyanakkor az ellene folyó nyomozás továbbra is tart, és ebben a folyamatban Hernádi továbbra is gyanúsítottként szerepel.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve