Az egész nap eseménytelenül telt a forint számára, nagyjából tartottuk a 313-as árfolyamot az euróval szemben - közölte a Napi.hu érdeklődésére Geszti Pál, az ING Bank devizapiaci kereskedője. Mint mondta, a mai nyugalom nem csak magyar sajátosság, a nemzetközi piacon is csendben csordogáltak az események.
Magyar szempontból egyelőre az egyetlen fontosabb esemény a közeljövőben az MNB keddi kamatdöntése lesz. Az elemzők enyhe kamatvágást várnak, egy tartás - az emelés esélye nagyjából a nullával egyenlő - kisebb erősödést hozhatna a forintnak Geszti szerint. Más nagyobb horderejű hazai esemény nem is lesz a választásokig az ING szakértője szerint, mint mondta a devizahitelesekről és a többi forintérzékeny témáról várhatóan csak a választások után dönt a mindenkori kormányzat.
Délután negyed ötkor tehát egy euró 313,4, egy dollár 227,5, egy font 374,9, egy svájci frank 257,1, míg a japán jen 2,2262 forintot ért.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve