Nagy menetelésen van túl a forint a héten, és csütörtökön is erősödött a magyar fizetőeszköz a nyitás után. A múlt héten még 355 forint körüli euró ára mostanra 350 forint alá került. Pénteken nyitás után 349,309-ig esett a keresztárfolyam.
A szakértők szerint továbbra sem érdemes a forint ellen fogadni. "Továbbra is csökkenő csúcsok jellemzik az EUR/HUF grafikonját, azt követően, hogy a hét elején ismét csökkenésnek indult az árfolyam. Ez azt jelenti, hogy továbbra is él a csökkenő trend, aminek a 348 körül kialakult technikai szint állja útját. Ha ezt sikerülne áttörni, a 100 napos mozgóátlag kerülhetne célkeresztbe 344,2 forintnál" - olvasható az Erste Befektetési Zrt. elemzésében.
Kapcsolódó
A dollárral szemben is erősödik a forint. A múlt héten még 328 forint fölött járt a dollár ára, jelenleg ennél 10 forinttal olcsóbb az amerikai deviza. "Egy alacsonyabb csúcs kialakítása után ismét a 319 forintnál lévő nyakvonalat ostromolja a kurzus, ami immáron a negyedik kísérlet. Márpedig addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik, így elképzelhető, hogy hamarosan elesik ez a szint. Ezt követően a 100 napos mozgóátlag jelentheti a következő megállót 314 forintnál" - mondják az Ersténél.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve