Továbbra sem áll jól a forint szénája. Pénteken ugyan csaknem 400 forint környékére esett az euró/forint kurzus, miután a kormány és a jegybank is kiállt a magyar fizetőeszköz mellett. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter is hangsúlyozta a kormányinfón, hogy nem jó, ha a forint hirtelen gyengül, és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) is bejelentette, a csütörtöki betéti tenderen végrehajtott 200 bázispontos kamatemelés után ezen a héten - bár eredetileg ez nem lett volna kamatdöntő ülés - az MNB monetáris tanácsa szigorítást tervez.
A piacok viszont csak ideiglenesen nyugodtak meg, hétfőn már ismét 409 forint körüli árfolyamon jegyezték az eurót, a dollár pedig 404 forint fölé emelkedett. Pénteken a dollár ára 395 forint környékén mozgott.
"Elég mozgalmas hetet tudhat a háta mögött a forint, így a múlt héten ismét új történelmi csúcsot döntött az euró/forint árfolyama, ennek köszönhetően a jegybank jelentős kamatemelést hajtott végre. Rövid időre a 400 forintos szintek környékére visszajött az árfolyam, azonban egyelőre nem tud ez alá igazán beerősödni a magyar deviza. Emellett a dollár folyamatos erősödése is igencsak negatív hír a régiós devizákra nézve. A héten érkezik az amerikai júniusi inflációs adat, amely a kamatemelés szempontjából is meghatározó lehet, így akár egy szigorúbb lépés további erősödést eredményezhet a dollár esetében - mondták a KBC Equities elemzői. "
"Ismét gyengül a forint, nem tesz jót az árfolyamnak, hogy az Egyesült Államok felmondja az adómegállapodást. A következő fontos ellenállási szint 410,22-nél található, áttörése esetén felfelé indulhat a jegyzés, az újabb ellenállás 416,78-nál található. A technikai elemzések által figyelt RSI indikátor még nem jelez túlvettséget, ez nem túl jó jel a forint szempontjából - közölte az Equilor.
A hazai lakosságban a forint mélyrepülését látva egyre többször merül fel a kérdés: érdemes-e euróba vagy dollárba átváltani a befektetéseket. Cikkünk ebben a témában itt olvasható.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve