A szerdai durva gyengülés után csütörtökön nyitás után stabilizálódni látszik a forint árfolyama. Hajnalban 358,7 forint fölé emelkedett az euró ára, de a piacok 9 óra utáni nyitását követően 358 körüli szintre tért vissza. Ez is gyengének számít, az utóbbi hónapokban sokszor 350 forint alatt is volt a kurzus, főleg a nyár közepén.
A második koronavírus-hullám fellángolásával egyidőben viszont gyengülni kezdett a forint is, augusztusban már ismét 350, sőt 355 forint fölé is ment az euró/forint kurzus, ami azóta tovább emelkedett.
Kapcsolódó
Technikai alapon a szakértők a forint gyengülésére számítanak, mivel fontos szintek estek el az elmúlt napokban. A magas inflációs adatok és a lassuló gazdasági eredmények sem kedveznek a magyar fizetőeszköznek.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve