Gyenge lábakon állt a forint kedden, és a szerdai nyitáskor sem javult a helyzet, hiába mondta azt tegnap este Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter az ATV-ben, hogy reményei szerint már szeptemberben megszülethet a megállapodás Brüsszellel az uniós pénzek folyósításáról.
Kedden a forint a dollárral és a svájci frankkal szemben új történelmi mélypontra került, és a gyengülés szerdán folytatódott. Az új rekord 417,359 forintos dollárárfolyam, amit nyitás után nem sokkal ért el a kurzus. A svájci frank ára ma reggel átlépte a 432 forintot, ami szintén történelmi mélypont.
Az euróval szemben is érik a historikus rekord, ma reggel 414,783-ig ugrott a kurzus, ami 414 fölött maradt. A történelmi mélypont 416,859. Napközben ugyan nem érte el kedden ezt a szintet az árfolyam, és szerda reggel sem, de figyelemreméltó, hogy kedden 414,06-nál zárt az euró/forint, és ilyen magas záróár még sosem volt a történelem során - hívja fel a figyelmet az OTP Global Markets. Az OTP szakértői szerint a technikai elemzések alapján emelkedhet tovább is az euró ára.
Régiós pária a forint
A forint a régió páriájának számít a szakértők szerint. "Folytatódott a forint lendületes leértékelődése annak ellenére, hogy az euró erősödött a dollárral szemben, és az előző napi meredek emelkedés után lefordult az európai gázár is. A forint napközben történelmi mélypontot ért el a dollár és a svájci frank ellenében is. Mivel a régiós devizák csak enyhén gyengültek, a forint továbbra is kirívóan alulteljesít" - közölte a Takarékbank.
"Folytatta a gyengülést a forint a tegnapi napon is, az euróval szemben pedig már 414 fölé gyengült az árfolyam, ami több mint egy hónapos mélypontot jelent. Értelemszerűen a dollár erősödése a feltörekvő piaci devizáknak nem tett jót az elmúlt napokban, ugyanakkor az EU-s megállapodással kapcsolatban is bizonytalanok a befektetők, ami nem segíti a forintot. Technikailag így már a 416 körüli júliusi csúcsokat lehet figyelni ellenállásként az euró/forint kapcsán" - tette ehhez hozzá a KBC Equities.
"A tegnapi kereskedésben folytatódott a forint vesszőfutása, a dollárral szemben új mélypontra került a hazai fizetőeszköz, a 414,30-as szint már támaszt jelent, a következő potenciális ellenállás 423 alatt húzódik. Az euró-forint esetében még nem került új rekordra az árfolyam, mely 416,75 közelében húzódik, és ellenállást képez. A technikai kép itt sem szívmelengető a forint szempontjából, könnyen új csúcsra futhat a jegyzés a következő napokban. A holnapi jegybanki tenderen véleményünk szerint kamatemelésre van szükség a forint gyengülésének lassítása, megfékezése érdekében" - közölte reggeli hírlevelében az Equilor.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve