DowJones30 (4-órás)
Az elmúlt napok meglehetősen borús hangulatban teltek a tengerentúli börzéken, miután a befektetők fokozott aggodalommal szemlélték az amerikai költségvetési cirkuszt. Csütörtökön azonban az amerikai indexek jelentős emelkedést produkáltak, azt követően, hogy a piaci szereplők az egyelőre csupán körvonalazódó politikai megegyezés lehetőségét is pozitív fejleményként értékelték.
A republikánusok előterjesztése alapján hat hetes haladék keretében kerülhetne megemelésre az amerikai adósságplafon, bár a kormányzat leállását ez várhatóan nem befolyásolná, így Barack Obama elnök ezt a felvetést nem fogadta el. A piaci várakozások alapján továbbra is van esély a megegyezésre; bár több bankház elemzői szerint is csupán az utolsó pillanatban születhetne meg az esetleges költségvetési kompromisszum.
Bár az elmúlt napok csökkenő trendje egyelőre megtörni látszott; a pénteki kereskedésben érkező vállalati beszámolók mellett a befektetők fantáziáját ismét az amerikai költségvetési tárgyalások mozgathatják majd; így a 200-napos mozgó felé visszakapaszkodó Dow számára 15 200 felett akár további tér is megnyílhatna a pozitív korrekció lehetséges folytatódása előtt.

Arany
A csütörtöki lejtmenetet követően Ismét dél felé vette az irányt a sárga nemesfém jegyzése a hét utolsó napján, miután a piaci szereplők kedvezően fogadták az amerikai költségvetési patthelyzet feloldásának lehetőségét; bár a befektetőket továbbra is óvatosságra intette a konkrét kompromisszum hiánya.
Tegnap ismét az 1300-as szint alá süllyedt a kurzus, így a továbbiakban az 1280-1270-es zónára érdemes figyelnünk: amennyiben alatta zárnánk be, a piaci fókusz középpontjába ismét az 1200-as támasz kerülhetne majd. Az 1300-as szint visszafoglalása esetén az lehetséges emelkedés útjába pedig újfent az 1338-as ellenállás állhatna.

USDCAD
Bár a piaci fókusz középpontjában továbbra is az amerikai költségvetési aggodalmak állhatnak majd, érdemes lehet figyelmet szentelni az USCAD devizapárra: mivel péntek délután fontos foglalkoztatottsági statisztikák érkeznek majd Kanadából.
A kanadai dollár jelentős, nyár végi erősödését követően egészen a hosszú távú, emelkedő trendvonalig süllyedt, majd a 200-napos mozgó közelében látott oldalazást követően a devizapár az 1,0345-ös szintet áttörve ismét észak felé vette az irányt. Így míg a továbbiakban a 21-napos mozgó és az 1,0345-ös szint által közrefogott tartomány megerősített támaszként funkcionál; felfelé, az 1,0418 áttörésével tovább gyengülhetne a kanadai fizetőeszköz a zöldhasúval szemben.

Dow Jones, Arany, USDCAD - technikai elemzés 2013.10.11.
A technikai elemzés teljes szövege az alábbi linkre kattintva érhető el.
Ha részvényindexekkel vagy devizapárokkal kereskedne: esetleg további kérdése van; a jobb oldali mező kitöltését követően, a feliratkozásra kattintva munkatársaink felveszik önnel a kapcsolatot.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve