"Fontolgatom, hogy magáncéggé teszem a Teslát 420 dolláros árfolyamon. A finanszírozás biztosított." Ez az egyetlen bejelentés, illetve a rákövetkező órákban, napokban csepegtetett információk hatalmas árfolyammozgásokat eredményeztek és heves indulatokat váltottak ki a piaci szereplőkből. Sokan nehezményezték ugyanis a bejelentés körülményeit, az amerikai tőzsdefelügyelet vizsgálatot is indított annak tisztázása érdekében, hogy történt-e törvényszegés, tiltott piacbefolyásolás, bennfentes kereskedelem - olvasható a portálon.
Komoly találgatások indultak arra vonatkozóan, hogy Musk vajon tényleg képes lenne-e kivezetni a vállalatát a tőzsdéről és milyen előnyökkel, vagy éppen hátrányokkal járna mindez a cég jövőjére, illetve a vállalat jelenlegi befektetőire nézve. Mindennek most véget vetett Musk, ugyanis hivatalos úton, a vállalat blogján jelentette be: a Tesla tőzsdén marad. Musk döntésével a menedzsment is egyetértett
Kiderült, hogy Musk az elmúlt hetekben nagyon komoly megbeszéléseket folytatott a Tesla tanácsadóival: a Goldman Sachs-al, a Morgan Stanleyvel és a Silver Lake csapatával. Ezeken sorra vettek minden lehetséges forgatókönyvet arra vonatkozóan, hogy milyen hatásai lehetnének a kivezetésnek. Végül három meghatározó konklúziót vont le a Tesla vezére:
- A Tesla részvényeseinek döntő többsége véli úgy, hogy sokkal jobb lenne, ha a cég a tőzsdén maradna
- A Tesla tőzsdéről történő kivezetése komoly kihívást jelentene és rendkívül időigényes folyamat lenne. Ez viszont komoly probléma, hiszen a Tesla jelenleg minden erejével a Model 3 gyártásának felpörgetésére koncentrál
- Az elmúlt hetek tárgyalásai meggyőzték arról, hogy a Tesla tőzsdéről történő kivezetéséhez több mint elégséges forrás állna rendelkezésre
Musk a blogbejegyzésben elárulja, hogy mindezeket a tényezőket figyelembe véve döntött úgy, hogy nem vezeti ki a Teslát a tőzsdéről - idézi a portfolio.hu.
A kép forrása: Tesla Press.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve