William Jackson, a City egyik legnagyobb pénzügyi-gazdasági elemzőháza, a Capital Economics felzárkózó piacokra szakosodott vezető elemzője értékelésében felidézte, hogy a ház korábban a most elért 3,00 százalékos MNB-alapkamaton várta a magyar jegybank monetáris enyhítési ciklusának végét, különös tekintettel arra, hogy ez a Matolcsy György MNB-elnök által a nyáron említett 3,00-3,50 százalékos potenciális kamatminimum-sáv alja.
Jackson szerint azonban a monetáris tanács keddi közleményéből további kamatcsökkentések lehetősége olvasható ki, bár az elemző megjegyezte, hogy a magas devizaadósság korlátot szab az esetleges agresszív enyhítési lépéseknek.
A Capital Economics londoni elemzője közölte, hogy minden tényezőt egybevetve további 0,30 százalékpontnyi kamatcsökkentésre és így 2,70 százalékos MNB-kamatmélypontra számít. Jackson szerint az MNB várhatóan lépésenként 0,10 százalékpontos csökkentésekkel éri el ezt a kamatszintet.
A szakértő a monetáris politika további pályáját meghatározó tényezők között kiemelte, hogy a magyar és a cseh gazdaságban is egyaránt jelentős kapacitástöbbletek mutatkoznak, ami valószínűtlenné teszi mindkét gazdaságban az infláció jelentős gyorsulását még a gazdasági növekedés élénkülése esetén is.
Jackson szerint mindemellett a folyómérleg-deficitek meredek csökkenése - sőt Magyarország esetében a folyó külső egyenleg többletbe fordulása - azt is jelenti, hogy a forint és a cseh korona - például a török lírával ellentétben - valószínűleg "viszonylag jól" átvészeli majd az amerikai szövetségi tartalékbank (Federal Reserve) által folytatott mennyiségi enyhítési program széles körben várt leépítését.
Ezek a tényezők lehetővé teszik a jegybanki kamatok alacsonyan tartását a gazdasági kilábalás élénkítése végett - hangsúlyozta a Capital Economics londoni elemzője.
A 4cast nevű londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház szakértői hasonló következtetésekre jutottak a keddi kamatdöntés után. A ház elemzői a monetáris tanácsi közlemény kulcsmondatának nevezték azt, amely szerint bár van még lehetőség kamatcsökkentésre, azonban indokolttá válhat a csökkentések ütemének lassítása.
A cég szakértői ennek alapján a legvalószínűbb folytatásnak azt tartják, hogy a monetáris tanács áttér a lépésenkénti 0,10 százalékpontos kamatcsökkentésekre. A 4cast az MNB alapkamatának mélypontját a 2,60-2,80 százalékos sávban várja, és azzal számol, hogy a magyar jegybank ennek elérése után hosszabb ideig nem módosítja kamatát, ha ezt a piaci kondíciók engedik.
A ház szerint a módosított inflációs és GDP-előrejelzések is összességében támogatják az enyhítésre hajló monetáris politikát.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve