Nincs tudomásom arról, hogy a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója bármely horvát szervtől vagy hivataltól megkeresést kapott volna az ügyben történő kihallgatásra - kommentálta Kara Pál, a Mol-csoport jogi igazgatója a pénteki, horvátországi médiában megjelent, és a Bloomberg által is átvett hírt, miszerint a horvát bíróság kiadta az elfogatóparancsot Hernádi Zsolt Mol elnök-vezérigazgató ellen.
"Jogi olvasatomban teljességgel érthetetlen a bíróság indoklása, melyben azt mondja, hogy Hernádi Zsolt többszöri kérésre sem működött együtt a horvát hatóságokkal, ezért fennállna a szökés veszélye. Az indokolás nem felel meg sem a horvát, sem az európai jogi normáknak, és józan ésszel fel nem fogható logikai következtéseket tartalmaz.
Kapcsolódó
Számomra az egyedüli jogi értelemben is releváns ügyirat a kérdésben a magyar hatóságok nyomozást lezáró határozata. A magyar ügyészség által lefolytatott magyarországi nyomozás során Hernádi Zsolt teljes mértékben együttműködött a magyar hatóságokkal és részletes tanúvallomást tett. A nyomozást a magyar ügyészség 2012 januárjában bűncselekmény hiányában lezárta, azzal, hogy sem a Mol-hoz, sem annak vezetőihez bűncselekmény nem köthető.
A horvát igazságügyi szervek lépését nem tudom másként értékelni, mint fenyegetésként a Mol és annak elnöke ellen. Egyben határozottan visszautasítom a merőben spekulációkra és erőltetett állításokra épülő vádakat, valamint a jogi eszközökkel való visszaélésen alapuló teljes eljárást."
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve