A bankóriás a bevétel soron is pozitív meglepetést okozott, a 6,22 milliárdos konszenzushoz képest 6,63 dollárt könyvelhetett el az időszak során, amely 9 százalékos esést takar éves összevetésben.
Az egyes üzletágakat tekintve a kötvény és nyersanyagkereskedési egység vitte a prímet 37 százalékos javulással, amiben főleg az amerikai jelzálog hátterű eszközök piacának felfutása, illetve az árupiaci termékek iránti élénkebb kereslet táplálta. Ezt ellensúlyozta a részvényüzletág bevételének 12, illetve a a befektetési banki üzletág bevételeinek 17 százalékos csökkenése. Az eredményt javította a működési költségek mintegy 8 százalékkal 5,2 milliárd dollárra mérséklődése is.
Nagyot zuhant ellenben a sajátszámlás kereskedést bonyolító egység eredménye, a kínai ICBC bankban meglévő paketten 194 millió dollárt bukott a bank, míg az egyéb részvénybefektetésein további százmilliót, így végül az előző negyedév 1,9 milliárdos pluszához képest 203 millió dolláros nyereséget hozott a részleg. Megfigyelők szerint ebben szerepet játszhatott az is, hogy míg a piac elsősorban a JPMorgan kereskedési veszteségére koncentrált, a Goldman Sachs szépen csendben átértékelte saját származékos eszközállományát is.
A gyorsjelentés kiadását követően 2,6 százalékkal emelkedett a bank részvényeinek árfolyama a nyitás előtti elektronikus kereskedésben.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve