A társaság élt fellebbezési jogával, tekintettel arra, hogy álláspontja szerint a Fővárosi Törvényszéknek a csődegyezségi megállapodás jóváhagyása iránti kérelmet elutasító és a csődeljárás megszüntetéséről szóló végzésében foglalt indoklás megalapozatlan, a csődegyezségi megállapodás megfelel a jogszabályban foglalt követelményeknek.
A csődtörvény értelmében a fellebbezést a bíróság soron kívül, de legfeljebb 8 munkanapon belül bírálja el - teszik hozzá.
A közlemény szerint a Fővárosi Törvényszék a 2013. április 26-án tartott csődegyezségi tárgyaláson született csődegyezségi megállapodást akként értékelte, hogy az "nem alapos", mert a csődegyezség az egyezséghez hozzá nem járuló, illetve az egyezségkötésben részt nem vevő hitelezők egy részére kedvezőtlenebb feltételeket állapít meg.
Az indoklás szerint a hitelezői osztályokon belül a hitelezők kielégítési mértékének ugyanis az egyes hitelezők teljes nyilvántartásba vett követeléseinek összegére vetítve kell azonosnak lenniük. A végzés indoklása értelmében azzal, hogy a csődegyezség a hitelezőket a tőkeköveteléstől eltérő jogcímeken bejelentett (és nyilvántartásba vett), de nem azonos összegű követeléseikről (kamat és járulékkövetelések) lemondatta, az egyes hitelezőket megillető kielégítések mértékét eltérővé tette, ami a csődegyezséghez hozzá nem járuló hitelezők tekintetében - amennyiben az rájuk nézve hátrányos - nem megengedhető.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve