Az európai részvényárazások már nem tekinthetőek alacsonynak, s egyre nőnek a rövidtávú kockázatok, ezért érdemes lehet taktikai okokból fedezeti pozíciókat nyitni - írta ügyfeleinek hétfő reggel a Goldman Sachs elemzői csapata a CNBC.com tudósítása szerint.
Hosszabb távon a befektetési bank szakértői azért optimisták a kontinenssel kapcsolatban. Peter Oppenheimer, a Goldman vezető részvénypiaci stratégája szerint az európai részvények még mindig emelkedő trendben vannak, azonban az emelkedés mértéke már nem éri el a tavalyi szintet.
Ugyanakkor véleménye szerint sok függhet attól, hogyan sikerül az előttünk álló európai gyorsjelentési szezon. A következő öt hétben a Stoxx Europe 600-as indexében szereplő cégek 80 százaléka közzéteszi tavalyi számait. A Goldman elemzői felhívták ezzel kapcsolatban a figyelmet, hogy az eredményekre vonatkozó várakozások az elmúlt három hónap során jelentősen csökkentek.
Még mindig úgy véljük, hogy a részvények egy tartós bikapiacot élnek át, s most jön csak a gazdasági ciklusban a növekedési fázis - vélte a szakértő. Azonban az értékeltségek jelenleg nem alacsonyak, s a rövidtávú kockázatok a jelentési szezon beindulásával egyre növekednek. Kérdés, mennyire érkezett későn a szakértő figyelmeztetése. A közepes és nagyobb kapitalizációjú cégek részvényeit tömörítő Stoxx Europe 600-as index december közepe óta 8 százalékkal emelkedett, azonban a feltörekvő piacokról múlt héten kiindult korrekciós hullámban két nap alatt 3 százalékkal esett.
Az elmúlt év egyik slágerbefektetése a "növekedés visszatérése" sztori volt Európában - emlékeztet a Goldman. Az európai gazdaság talpra állásával kapcsolatos bizalom leginkább a perifériás országok piacain hozott kiugró teljesítményt, a spanyol, portugál, görög és ciprusi tőzsde remekelt. Ezen országok eszközeinek felülteljesítése azonban már nem lesz tartós - vélte Oppenheimer. Az árazásbeli különbségek a húzógazdaságokhoz képest lecsökkentek a fundamentálisan indokolható szintre, s így ez már nem indokolt - tette hozzá.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve