A forint még a tegnapi nap eseményeinek utóhatásait éli - közölte érdeklődésünkre Csajbók Róbert, az ING Bank devizapiaci kereskedője. Mint mondta az ÁKK dollárkötvény-kibocsátása és a piacokat nyugtató Putyin beszéd segített a magyar devizának abban, hogy az euróval szemben 310-ig erősödjön.
A szakember ugyanakkor felhívta arra a figyelmet, hogy a legutóbbi, február 18-ai MNB kamatvágás után a forint az akkori 308,5-ös eurójegyzésről 310 fölé emelkedett és ezt a szintet a tegnapi jó hangulatban sem tudtuk újra elérni. Mindössze 309,5-ig tudott erősödni a forint, márpedig ez ma már egy jó vételi szintnek számít - mondta Csajbók, aki szerint várhatóan a mostani szint közelében marad a forint a választásokig.
Ezen a prognózison természetesen bármilyen váratlan esemény változtathat, ilyen lehet a szerda esti Fed kamatdöntés is - emelte ki a szakember, majd hozzátette, hogy a kormánynak láthatóan megfelel a jelenlegi, viszonylag gyengébb 310-315 közötti euróárfolyam, ám úgy vélte, hogy egy 315-ös árfolyamnál már szóbeli intervencióhoz nyúlnának.
Délután fél öt előtt pár perccel tehát egy euró 310,3, egy dollár 223, egy font 370,8, egy svájci frank 254,9, míg a japán jen 2,1963 forintot ért.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve