Többnapi rekordsorozat szakadt meg kedden. Az időszerű profitkivételt a részvények viszonylagos túlértékeltségén kívül indokolta az is, hogy változatlanul kétesélyes, jelt ad-e a kamatemelés júniusi kezdésére az amerikai jegybankrendszer (Fed). A múlt hét óta sorjázó gyenge amerikai adatok nyomán ugyan feltámadt a remény, hogy a Fed tovább halaszt, de biztosat csak a Fed közleményének szerda esti megjelenése után lehet tudni.
Nyugtalanságot keltett a kiterjedt orosz hadgyakorlat is, amelyet a Krím félsziget visszavételének egyéves évfordulójára időzítettek. Az európai adatok kedden vegyesek voltak. A német befektetői és elemzői hangulatmutató tizenhárom havi csúcsra ugrott márciusban, de a Görögország és Oroszország okozta aggodalmak miatt elmaradt a várttól. Az új autók értékesítése gyorsult februárban éves összehasonlításban az EU-ban, de csökkent januárhoz képest. A tavalyi utolsó negyedévben az euróövezetben ismét gyorsulva nőtt a foglalkoztatás éves egybevetésben, de a növekedés tovább lassult az előző negyedévihez képest.
A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,49 százalékos javulással 6837,61 ponton zárt, 4,14 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött.
Frankfurtban a DAX-30 1,54 százalékos mínusszal 11 980,85 ponton végzett, 22,18 százalékkal magasabban az év végi értékénél.
Párizsban a CAC-40 0,64 százalékkal 5028,93 pontra gyengült, 17,70 százalékkal meghaladva az év végit.
A zürichi SMI 0,42 százalékot, a milánói FTSE MIB-40 0,91 százalékot, a madridi IBEX-35 0,78 százalékot vesztett, az athéni ASE tőzsdemutató 0,88 százalékot nyert.
Varsóban a WIG 20 0,84 százalékkal 2330,39 pontra gyarapodott, a Mol 0,16 százalékkal 161,35 zlotyra drágult.
A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,70 százalékkal, az S&P 500-as 0,41 százalékkal, a Nasdaq-piac összetett mutatója 0,06 százalékkal volt az előző záróértéke alatt.
Az euró, kissé 1,06 dollár alatt, 0,25 százalékkal többet ért a bankközi piacon, mint hétfő este. Svájci frankban, 1,06 frank felett, 0,04 százalékkal kevesebbe került.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve