Az előző napi megnyugvás után szerdán ismét mélyrepülésre váltott az orosz fizetőeszköz árfolyama, ahogy az olaj világpiaci ára az ázsiai kereskedésben 28 dollár alá is, újra több mint 12 éves mélypontra, zuhant.
A moszkvai bankközi kereskedelemben már nyitáskor a 2014. decemberi mélypontokra gyengült a rubel a dollárhoz és az euróhoz képest is. Helyi idő szerint délben egy dollárért 79,90 rubelt, egy euróért pedig 87,55 rubelt kellett fizetni, a dollár 1,34 rubellel, 1,70 százalékkal, az euró pedig 1,84 rubellel, 2,14 százalékkal drágult.
A moszkvai értéktőzsde irányadó mutatói közül a dollárban számított RTS-index 3,75 százalékkal 635,68 pontra, a rubelben számított MICEX-index pedig 2,04 százalékkal 1612,07 pontra esett fél egyre.
Az orosz költségvetés bevételeinek több mint fele származik a kőolaj- és földgázipari ágazatból. A szénhidrogénárak csökkenésével párhuzamosan az Oroszországra kivetett nyugati szankciók is lefelé húzzák az orosz gazdaság teljesítményét, így növekedés helyett várhatóan idén is csökken a bruttó hazai termék (GDP).
Az orosz költségvetés összeállításakor az Urals átlagárával számolnak, és az idei büdzsé 50 dolláros átlagáron alapul, miközben a január 14-én zárult egy hónapban az Urals hordónkénti átlagára már csak 33,46 dollár volt. Kedden az Urals 26,94 dolláron fejezte be a kereskedést, miközben a globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék közül a Brent 28,76, a WTI pedig 28,46 dolláros áron zárt.
Közép-európai idő szerint szerda délelőtt háromnegyed 11-kor az északi-tengeri Brent könnyűolajat márciusi szállításra 28,05 dolláron jegyezték a londoni interkontinentális tőzsdén, 71 centtel, 2,47 százalékkal esett az ára. Ugyanekkor a New York-i árupiacon az elektronikus jegyzésben a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ugyancsak márciusi szállításra hordónként (159 liter) 28,84 dollárba került, 73 centtel, 2,49 százalékkal csökkent az ára.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve