A Dow Jones indexe 0,45 százalékkal, 21 711,01 pontra nőtt. Az S&P 500-as mutatója 0,03 százalékkal emelkedett, és 2477,83 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite indexe 0,16 százalékkal lett több, és 6422,75 ponton zárt - írta az MTI.
A kedvező vállalati eredmény-beszámolóknak köszönhetően jó hangulatban folyt a kereskedés, és mindhárom vezető index újabb történelmi csúcsra emelkedett. A Boeingnek 7 éve a legjobb napja volt, a világ legnagyobb repülőgépgyárának papírja 8 százalékkal erősödött, miután második negyedévi nyeresége meghaladta az elemzői várakozásokat és javította idei eredményvárakozását.
Kapcsolódó
Az olaj jegyzése közel nyolc hetes csúcsra emelkedett. A piacot tovább erősítette, hogy a várt emelkedés helyett csökkentek az amerikai készletek, Nigéria hajlandónak mutatkozik csatlakozni a termeléscsökkentési megállapodáshoz és a politikai feszültség és a sztrájkok Venezuela napi 2 millió hordós termelését is veszélyeztetik.
Kora estig a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordójának (159 liter) ára 83 centtel, 48,72 dollárra emelkedett. A globális referenciaminőség, az északi-tengeri Brent típus ára 74 centtel, 50,94 dollárra ment föl.
A dollár 0,15 százalékkal erősödött az euróhoz képest, az európai valuta kora este 1,1629 dollár körül forgott.
Az arany ára csökkent. A fém unciáját (31,104 gramm) kora este 1248,16 dolláron jegyezték, 2,50 dollárral alacsonyabban, mint kedd este.
Változatlanul hagyta az irányadó kamatot a Fed
Nem emelte az irányadó kamatot az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed - jelentették be a bank monetáris politikai döntéshozó testületének ülése után szerdán. A döntés megfelel a piaci várakozásoknak - írta az MTI.
A bank azt is közölte, hogy "viszonylag gyorsan" megkezdi mérlegfőösszegének csökkentését, de nem bocsátkozott részletekbe. A Fed mérlegfőösszege a pénzügyi válság idején végrehajtott kötvényvásárlások miatt 3 ezer milliárd dollárral 4,5 ezer milliárd dollárra duzzadt.
A Fed gazdaságösztönző céllal közel tíz évig folytatott zérókamat-politika után 2015 decemberében indította el a kamatemelési ciklust.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve