Az európai és az amerikai kereskedés különbözött egymástól. Míg az Egyesült Államokban a GDP második becslésének közzététele után optimista lett a hangulat, addig az európai részvénypiacokat az egész nap folyamán borúlátás jellemezte. Ennek megfelelően a magyar piac is alulteljesítő volt - mondta Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek.
Reggel a Morgan Stanley pozitív riportot tett közzé az OTP-vel kapcsolatban, azonban ez nem volt elegendő ahhoz, hogy a bankpapír megőrizze a pluszokat, végül enyhe mínuszban zárt.
Az elemző kitért arra, hogy a vezető részvények közül a Richter mínuszban fejezte be a kereskedést. A hét elején rossz hír érkezett az Esmyával kapcsolatban, a vállalat 42 milliárd forint értékvesztést könyvelt el a terméket érintő hatósági vizsgálat átmeneti intézkedéseinek várható negatív hatásai miatt, azóta esik a papír árfolyama.
A Mol és Magyar Telekom esetében nem érkeztek friss hírek, így az európai trendeknek megfelelően mozogtak, enyhe csökkenéssel zárták a napot - tette hozzá Kiss Mónika.
A magyar tőzsde a nemzetközi trendhez igazodva mozgott, a BUX közepes forgalom mellett közel egy százalékos mínuszban zárt. A vezető részvényekre óvatos csökkenés volt jellemző - közölte Ballai Zoltán, a Raiffeisen elemzője az MTI-vel.
A Mol 16 forinttal, 0,56 százalékkal 2816 forintra csökkent, 2,7 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,35 százalékkal 11 500 forintra esett, forgalmuk 8,4 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,87 százalékkal 455 forintra gyengült, forgalma 415,9 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 120 forinttal, 2,07 százalékkal 5680 forintra csökkentet, forgalmuk 4,4 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 4039,78 ponton zárt szerdán, ez 102 pontos, 2,46 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.
A kép forrása: Shutterstock.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve