Az elmúlt napokban sokat emelkedett az olaj árfolyama, a február 11-i 26 dolláros mélyponttól nézve majdnem 20 százalékkal hízott az árfolyam, hogy aztán kedden újra meredeken lefelé forduljon az árfolyam. Ebben az is szerepet játszott, hogy Szaúd-Arábia, Venezuela, Katar és Oroszország közös megegyezésre a januári szinten fagyasztották be a kitermelését, amit csalódással fogadott a piac, hisz így is rekordszintre van pörgetve az olajtermelés, ráadásul Irán is folyamatosan növeli a felszínre hozott mennyiséget.
Ha más perspektívából próbáljuk szemlélni a folyamatokat, akkor kijelenthetjük, hogy a 2000-es évek elején indult nagy nyersanyagpiaci szuperciklus kifújt, és most "ereszt le" hosszasan, amit nem csak a nagy nyersanyag-exportőr országok éreznek meg, hanem az energiaszektor nagyvállalatai is. Persze ez önmagában nem jelent újdonságot.
AlfaTrader, a megbízható partner a kereskedésben
Régi piaci megfigyelések alapján azonban elmondható, hogy egy ilyen 10-15 éves szuperciklus leeresztése legalább hasonló időtávon megy végbe. Ez nem azt jelenti, hogy állandó esés keretében szinte nullára zuhannak az árak, hanem hosszan elnyúlva, nagyobb oldalazás keretében. Ennek megfelelően a nagyobb lejtmenet első időszakának végéhez érhettünk, és vélhetően az előttünk álló 1-2 évben inkább a nyersanyagpiaci árak emelkedését várhatnánk. Egy ilyen folyamat során pedig az olaj lehet az a termék, ami gyorsabban talpra tud állni.
Az elmúlt hetekben jelentősen megnövekedett a volatilitás az olaj piacán, ráadásul mindez egy óriási csökkenő trend - vélhetően - vége felé történik. Hosszú távú tőzsdei megfigyelések alapján az ilyen típusú csapkodás sok esetben a trend kifulladását jelzik. A WTI típusú olaj tőzsdei grafikonján is lassan körvonalazódik ez a fordulat, bár a megerősítés még várat magára. A Portfolio Trader csapata szerint ugyanakkor jelentős emelkedési potenciál van az olaj piacán az előttünk álló 1-2 évben a mostani 26-30 dolláros szintekről. Ugyanakkor menet közben is kiváló kereskedési lehetőségeket rejt a fekete arany piaca, amit érdemes lehet meglovagolni.

Ha mindezen olajpiaci mozgásokból profitálni szeretne valaki, akkor annak az AlfaTrader a legjobb választás, melyen keresztül egyszerűen és olcsón tudja kiélvezni az árfolyammozgásokat. Ráadásul a Portfolio Trader csapata mindehhez kiváló elemzési és oktatási szolgáltatásokkal segíti ügyfeleit a sikeres tőzsdei kereskedés érdekében.
A cikk saját szolgáltatás népszerűsítését szolgálja.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve