A pénteken közölt adatok szerint a piaci tőkeértéke és díjbevétele alapján Európa legnagyobb biztosítójának adózott eredménye éves összevetésben 23 százalékkal, 1,7 milliárd euróra emelkedett a december végével záródott három hónapban. A működési eredmény 9,3 százalékkal, 2,8 milliárd euróra nőtt - írja az MTI.
A cég tavalyi éves profitja 4 százalékkal, 6,9 milliárd euróra emelkedett, a működési eredménye pedig 10,8 milliárd euró volt. Az Allianz az éves eredmény alapján 7,60 euróra növeli a részvényenkénti osztalékot a tavalyi 7,30 euróról.
Kapcsolódó
A német biztosító azt is bejelentette, hogy 12 hónapos részvény-visszavásárlási programot indít 3 millió eurós keretösszeggel. A piac pozitívan reagált a kedvező adatokra, a részvény árfolyama délelőtt 11 órakor 4,15 százalékos pluszban 162,6 euró volt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve